Horváth Csaba „egyslágeres” zenekarra kezd emlékeztetni?

Az „egyslágeres” zenekarokra kezdi emlékeztetni Tarlós Istvánt Horváth Csaba, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője szerint ugyanis bármilyen kérdés merül fel, a kormánybiztosi feladatáról lemondó szocialista politikus ugyanazt a betanultnak tűnő választ adja. Tarlós István mindezt a Horváth Csabának küldött szerdai viszonválaszában írta. • „Horváth Csaba a felelős azért, ami 2006 óta Budapesten történt” • „Ennyit ígérni és ennyit nem teljesíteni mégiscsak túlzás”

MNO
2010. 04. 07. 12:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt szeretné elérni, hogy vegyék ki a megszorító elemeket a kormány és a főváros között létrejött BKV-szerződésből. Az egyesület szerdán azt közölte: a következő kormánytól és a városvezetéstől azt kérik, hogy a megszorító elemeket emeljék ki a szerződésből, mert ezek a szervezet szerint sem a közlekedési cég, sem a fővárosiak érdekeit nem szolgálják. A mostani intézkedések tovább növelik a BKV hiányát, de megtakarítást nem eredményeznek – fűzte hozzá.


A két politikus közti levélváltást Tarlós István kezdte kedden, amikor arról írt, hogy Horváth Csaba felelős azért, ami a fővárosban 2006 óta történt. Erre reagálva a szocialista politikus közölte: Budapesten a Fidesz akadályozta az egészségügy rendbetételét, az oktatás fejlesztését, a pártnak pedig nincs valódi jövőképe. Tarlós szerdán újabb levelet küldött Horváth Csabának, amellyel – mint írta – a maga részéről befejezettnek tekinti kettejük jelenlegi párbeszédét.

Az MTI-hez is eljuttatott viszonválaszban a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt írja: nem meglepetés számára, hogy a 2006-os MSZP–SZDSZ-es pozícióelosztásokat Horváth Csaba Orbán Viktor Fidesz-elnök személyével magyarázza. „Úgy hírlik, némely MSZP-sek ezen típusú fóbiája már komoly szaktekintélyek körében is ínyenc témának számít” – fogalmazott.

Tarlós szerint a leköszönő kormánybiztos azzal a kérdésével, hogy mit tett a Fidesz Budapestért, úgy nyilatkozik, mintha a hatalomgyakorlók és az ellenzék döntési kompetenciái azonosak lennének. „Valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy a döntési jogok és a lehetőség az Önök kezében voltak, sőt Önök még az ellenzék kontrollszerepét is korlátozták” – jegyezte meg erre reagálva.

Azt nem tudni még, hogy a jelenlegi ellenzék mit produkál egy ráruházott hatalommal, mivel a fővárost 15-20 éve az MSZP–SZDSZ uralja, azt azonban jól tudni, hogy a hivatalban levő fővárosi hatalom – „melynek a Demszky–Hagyó–Horváth-vezetés tagjaként Ön is hosszú évekig aktív részese” – mit kezdett vele. „Azt hiszem, ez magában véve is épp elegendő” – zárja nyílt levelét Tarlós.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.