Húsz százalékkal kevesebb nő ül majd a parlamentben

Húsz százalékkal kevesebb képviselőnő lesz az új összetételű Országgyűlésben; az MTI számításai szerint a jelenlegi 43-ról 35-re csökken a számuk.

MNO
2010. 04. 26. 5:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy veszteséget könyvelhet el az idei választások után az MSZP a nők számát illetően is, hiszen míg az elmúlt négy évben 26 képviselőnője ült a parlamenti patkóban, addig az új törvényhozásban – amelyben a szocialistáké a második legnagyobb képviselőcsoport lesz –, az 59 fős MSZP-frakcióban csupán öten, Lendvai Ildikó, Lamperth Mónika, Szili Katalin, Vadai Ágnes és Szűcs Erika képviseli majd a nőket.

Öt nő lesz a 16 fős LMP-frakcióban is, a 47 fős Jobbik-képviselőcsoportban pedig három: Dúró Dóra, Bertha Szilvia és Hegedűs Lórántné.

A 263 fős Fidesz-KDNP-ben 22 nő dolgozik majd. Az előző ciklusban 11 nő volt a tagja a frakciónak; újonnan kerül be például Salgótarján polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.