Az internetes portál keddi információi szerint elsősorban kisebb városi „pártegységekről” van szó. A portálon és a Népszabadság nyomtatott kiadásában is az olvasható: „...többen írásban azt is közölték a volt pártelnökkel, hogy ha rövid időn belül nem aktivizálja magát, illetve nem tér vissza valamelyik vezető tisztségbe, úgy kilépnek a pártból és felszámolják helyi szervezeteiket”.
A lap emlékeztet arra, hogy Gyurcsány nemrég az MTI-nek arról beszélt: az MSZP elnökségének lemondása megnyitja az utat az átfogó értékelés előtt. Úgy vélte: célszerűbb lenne, ha más-más személy töltené be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot. Bejelentette, a kongresszus előtt átfogó értékelést tesz közzé az elmúlt évekről, s javaslatokat fogalmaz meg a következő hónapokra és évekre. Erről a párt helyi szervezeteinek vezetőivel és tagjaival is konzultál.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.