– Egy álom ért véget, csúfosan és érthetetlen módon, ma sem tudom felfogni – mondja Feleki Attila kozármislenyi képviselő. – Április elsején ugyanis – és nem rossz tréfa történt – megtámadták és megverték a városban Hockné Benedek Évát, annak a helyi projektcégnek, a Corallo Uno Kft.-nek az ügyvezetőjét, amely uszodát, sportszállót és wellness-központot épített volna Kozármislenyben.
A befektető, egy német-holland kettős állampolgárságú tehetős üzletember ugyanis, amikor meghallotta, hogy mi történt, azonnal leállította a beruházást. Völgyesi Gyula, Kozármisleny polgármestere annyit kívánt mondani, hogy megdöbbentették és elszomorították a történtek.
– A gyógyszereimért mentem ki az autóhoz a cég irodájából, nem sokkal délelőtt háromnegyed kilenc előtt. Akkor lépett oda hozzám hátulról egy férfi, amikor az ajtóhoz értem, s egy kést nyomott a hátamnak – meséli a történteket Hockné Benedek Éva, aki ma is feszült, zaklatott, injekciózásra is jár, s arcán látszanak még ma is a bántalmazás nyomai. – Azt mondta, ha megfordulok, leszúr, majd belökött az irodába, és nekem esett. Ütött, rúgott, ahol ért, képtelen voltam védekezni. Amikor végzett, azt mondta, „tessék neked uszoda”, majd hogy „most megkaptad, amit régóta vártunk” – folytatta a történetet.
Az üzletasszony könnyebb sérüléseket szenvedett, csonthártyagyulladása lett, zúzódásai keletkeztek. A támadó tehát nem hagyott kétséget afelől, hogy a tervezett két és fél milliárdos beruházás miatt bántalmazta.
Hockné elmesélte, hogy már március elejétől fenyegették. Számítógéppel írt névtelen levelek landoltak a postaládájukban, „kinyírunk, megdöglesz”, és ezekhez hasonló fenyegetésekkel, majd elkezdődtek a telefonhívások, ott bele sem szóltak a kagylóba. Ő azonban akkor nem foglalkozott ezzel, a leveleket eldobta, feljelentést akkor nem tett.
(bama.hu)