Kósa: Négy év alatt lehet a szomszédok szintjére levinni az adót

Csak akkor vág bele az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentésébe a Fidesz, ha kétharmados többséget szerez a választásokon – nyilatkozta Kósa Lajos, a párt alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. A politikus kijelentette: a szocialisták kormányzása után Magyarország ma nem engedhet meg magának egy hihetetlenül túlméretezett szociális ellátórendszert. Az adócsökkentési tervekről a Fidesz alelnöke úgy nyilatkozott: négy év alatt lehet a szomszédos országok szintjére csökkenteni az adóterhelést.

MNO
2010. 04. 06. 8:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmi sem igaz az ellene irányuló videofelvételből – ismételte meg a Duna Televízió reggeli műsorában Kósa Lajos fideszes politikus, Debrecen polgármestere. „Kampány van, nem tudok mást mondani” – érvelt. Hozzátette: büntetőfeljelentést tett rágalmazás miatt. „Hogy ezentúl ki mit nyilatkozik az ügyben, ez másodlagos. Még csak nem is nyomoz a rendőrség ebben az ügyben” – összegzett Kósa.

A jelentősen eladósodott önkormányzati szektorban több változtatást is tervezne egy Fidesz vezette kormány. A képviselő-testületek létszámának csökkentéséhez a kétharmados önkormányzati törvényt kell módosítani. „Ha lesz kétharmada a Fidesznek, akkor meg lehet csinálni, ha nem, akkor nem” – nyilatkozta Kósa. Külső támogatásra más parlamenti pártoktól nem igazán számítanak, mivel sem az MSZP-t, sem a Jobbikot nem tartják kiszámíthatónak. „Mi van, ha az MSZP azt találja mondani, hogy bármely kétharmados törvény támogatása fejében ne adjunk ki az igazságszolgáltatásnak MSZP-s politikust?” – érvelt Kósa Lajos.

Az önkormányzatok helyzetének javítása egyébként sem elsősorban a képviselői létszámokon, hanem az ágazati szabályzókon múlik: törvényeken, minisztériumi rendeleteken. Ezen keresztül sokat lehetne segíteni a politikus szerint. Példakánt említette: beruházások esetén a kiviteli tervek kötelező felülvizsgálatának eltörlésével közel húsz-harminc milliárd forintot spórolnának országos szinten.

„Az önkormányzati apparátus létszámának csökkentését is csak akkor szabad megtenni, hogyha az ágazati törvényeken jelentősen módosítunk, és egy csomó felesleges dolgot elhagyunk” – mondta Debrecen polgármestere. Hozzátette: az ilyen elhagyandó szabályokból, egyszerűsítésekből egy csomó paksamétájuk van, mivel ezeket – kérésként – az önkormányzatok már korábban is jelezték a kormányzat felé, ám „a kormány a füle botját sem mozgatta”.

A beharangozott adócsökkentési tervekről a Fidesz alelnöke úgy nyilatkozott: négy év alatt lehet a környező országok szintjére csökkenteni az adóterhelést. Ám ez nem csak az adóként ismert elvonásokon át valósulhat meg. „Hogy mely elemeket kell csökkenteni, ez a nagy kérdés” – mondta Kósa Lajos. Kifejtette: nem csupán az adók mérséklésével kívánnák csökkenteni a polgárokra és a vállalkozásokra háruló terheket. Az elvonás mérséklődhet adott esetben a járulékok, az illetékek, az eljárási díjak, az egyéb fizetési kötelezettségek mérséklésével is. „Egy csomó olyan adónemet is egyszerűen el kell törölni, aminek semmi értelme nincsen, mert az adóbevétel nagysága összevethető a behajtási költségek nagyságával” – mondta.

Milyen lesz az állami szerepvállalás egy Fidesz-kormány esetén? Ellenfeleik többnyire a „gondoskodó állam” koncepcióját támadják – hangzott a Hattól nyolcig kérdése. „Az a kérdés, mit értünk gondoskodó állam alatt” – válaszolt Kósa. Szerinte ha a gondoskodó államot valamilyen hihetetlenül túlméretezett szociális ellátórendszerként definiálnánk, erre Magyarországnak ma nincs lehetősége, mivel a szocialisták kormányázása alatt drámai gazdasági visszaesés következett be. „Olyan államot szeretnénk, ami ésszerűen kevés feladatot lát el, de azt nagyon konzekvensen és jó minőségben” – nyilatkozta Kósa Lajos a Duna Televízióban.

(dunatv.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.