
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Kedd hajnaltól az egész belvárosi „főutcát” átadják a forgalomnak a Kálvin tértől a Szabadság térig. A végleges engedélyekhez három nap próbaüzemre van szükség, azonban kedd reggeltől lényegében az egész ötödik kerületben megváltozik a forgalmi rend. Lesznek útvonalak, melyek kétirányúvá válnak, máshol megfordul a haladás iránya. A részletekről a belvarosujfoutcaja.hu honlapon interaktív térképeken lehet tájékozódni. Az építkezés 2011-ben a Ferenciek terén biztosan folytatódik, az önkormányzat ugyanis már megnyerte a szükséges uniós forrásokat.
„Az első ütem kivitelezési összköltsége körülbelül öt és fél milliárd forint volt, ebből kettő milliárd forint volt az európai uniós támogatás, a többi részben az önkormányzat önrésze, részben az utcában található különböző ingatlanbefektetők támogatásának az eredményeként jött létre” – mondta el Rogán Antal.
Az alapanyagok nagyobb része, 60 százaléka magyar szállítóktól származik. A főként süttői mészkőből és gránitból készült, 10 centiméter vastag burkolatok törésállóbbak a korábban a fővárosban használt 2-3 centimétereseknél. A dizájn így egyszerre modern és időtálló is.
Az új főutca nem pályázik a párhuzamosan futó Váci utca szerepére. A legtöbb szakaszán megmarad az autóforgalom is, igaz a korábbi, napi 13 ezer jármű töredéke közlekedhet csak erre. A mérések szerint a levegő minősége már az építkezés idején jelentősen javult a környéken. A beruházás keretében 90 új fát ültettek és csak hármat vágtak ki.
(hírTV)
Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Robert C. Castel: Bármilyen támadás óriási presztízsveszteség lenne Moszkvának
„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet
George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
Arda Güler kolbászához mosolyra fakasztó sztori társul, ő maga árulta el + videó
Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat
Hosszú Katinka megszólalt a Széchy Tamást pedofil edzőnek nevező poszt ügyében
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.