Martonyi: Történelmi lehetőség előtt áll Közép-Európa

Markáns Európa-, ezen belül egy nagyon szoros magyar–lengyel együttműködésen alapuló Közép-Európa-politikát kíván folytatni a Fidesz Magyar Polgári Szövetség. Mint Martonyi János, a párt külügyminiszter-jelöltje lapunknak nyilatkozva aláhúzta, az értékelvű külpolitikai stratégia kardinális tétele lesz az emberi, a kisebbségi, a közösségi jogok tiszteletben tartása. A hatékony nemzetpolitika előfeltétele azonban a hátország megerősítése, így az általános belső megújulás.

Stier Gábor
2010. 04. 07. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martonyi fontosnak tartja, hogy a mostaninál erősebb legyen külpolitikánk külgazdasági dimenziója, ezzel összefüggésben több figyelmet kell fordítanunk a világ keleti részeire. Kiemelt feladat a transzatlanti viszony erősítése, az afganisztáni magyar jelenlétet pedig Martonyi szerint korántsem kizárólag szövetségesi kötelezettségeink teljesítése indokolja.

Egy külpolitika mozgásterét a geopolitikai adottságok, a külső környezet alakulása és az adott ország súlya, belső állapota határozzák meg. A Fidesz is ebből indult ki a külpolitikai stratégia megalkotásakor. Mint Martonyi fogalmaz, a világ ma átalakulóban van, így iszonyatos benne a bizonytalanság. „Kezdetben vala a kétpólusú világ, amely aztán egy rövid időre majdnem egypólusúvá vált, míg ma egy többpólusú, önmagában véve is nagyon gyorsan változó világrendszerben élünk” – írja le a helyzetet Martonyi, hozzátéve, hogy e nagy átrendeződésben látnunk kell a változások fő irányát, így különösen gazdasági téren nagyobb figyelmet kell fordítanunk a világ keleti része felé.

„Ez voltaképpen visszacsatlakozik az ország európai funkcióihoz. Magyarország ugyanis nem híd. Talán az lehetett volna valamikor az 1980-as évek elején vagy közepén, most azonban már nem híd vagyunk, hanem hídfő! Ez nagyon fontos funkció és elvezet a keleti partnerséghez, amely az európai politika kardinális dimenziója, ugyanakkor speciális feladatot ad Közép-Európának, ezen belül Magyarországnak. Így kapcsolódik össze a nyitás a világ és Kelet felé” – vázolja Martonyi. A Fidesz külügyminiszter-jelöltje szerint mindezekből következik, hogy erősíteni kell külpolitikánk külgazdasági dimenzióját.

Fontos feladatnak tartja Martonyi János a világosabb önmeghatározást, úgymond a saját magunk bemérését. Mint ennek kapcsán megjegyzi, nemcsak a világban nagy a bizonytalanság, hanem az ország belső állapotára is a törékenység a jellemző. Ebben a helyzetben a külpolitika számára fogódzót jelenthetnek a meghatározó értékek. „A Fidesz világképe összhangban az Európai Néppártéval – értékkonzervatív. Ez nemcsak a gazdaság-, a bel-, a család- vagy a foglalkoztatáspolitikára vonatkozik, hanem a külpolitikára is, ezen belül az Európa-politikára és a nemzetpolitikára” – fogalmaz Martonyi.

Mindezt még kiegészíti azzal, hogy Magyarország és a Fidesz esetében az értékek és az érdekek összhangba hozása viszonylag egyszerű, mert azok lényegében egybeesnek. Adott a történelmi, földrajzi helyzetünk, adott, hogy a kulturális magyar nemzet nem kizárólag az állam területén él, következésképpen alapvető érdekünk az emberi, a kisebbségi, közösségi jogoknak a tiszteletben tartása. Ettől soha nem fogunk eltekinteni, s a Fidesz jelenlegi külpolitikai elképzeléseiben is középponti szerepet játszik. „Ezzel szoros összefüggésben a párt markáns, nagyon erőteljes Európa- és ezen belül Közép-Európa-politikát kíván folytatni.”

Kiemelt szerepet kap ebben a szoros magyar–lengyel együttműködés, amire egészen kivételes, egyedülálló történelmi lehetőséget kapunk azzal, hogy 2011-ben az első félévben Magyarország, míg ezt követően Lengyelország tölti be a soros elnöki tisztséget az Európai Unióban. Olyan lehetőség ez nemcsak Magyarország és Lengyelország, hanem egész Közép-Európa számára, ami nem volt és hosszú ideig nem is lesz. Ezzel élnünk kell. Meg kell üzennünk a világnak, hogy Közép-Európa létezik, Európán belül ez a legdinamikusabban fejlődő régió, amely új lendületet adhat az európai integrációs folyamatnak” – vázolja szélesebb összefüggésrendszerbe helyezve a Fidesz Közép-Európa-politikáját Martonyi.

„S ha van egy markáns Közép-Európa-politikánk, akkor stabil, világos, kiszámítható kapcsolatrendszert tudunk majd kiépíteni valamennyi szomszédos országunkkal is” – fűzi tovább Martonyi, megjegyezve, hogy e téren az elmúlt években voltak negatív és pozitív fejlemények egyaránt. Mint fogalmaz, ez mindig változó terület lesz, s számítani kell arra, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a fejlődése nemcsak és sokszor döntően nem is mitőlünk függ, hanem sokkal inkább az adott országok belpolitikai helyzetének alakulásától. Példaként a politikus Szlovákiát említi, mondván, mennyire más volt a helyzet a Dzurinda-kormány idején, mint akkor, amikor Slota pártja lett Ficóék koalíciós partnere.

Martonyi János egyetért azzal a felvetéssel is, hogy a hatékony külpolitika folytatásának előfeltétele az elképzeléseket végrehajtani képes és végrehajtani akaró apparátus is. Mivel a Külügyminisztériumban is tömegével „betonoztak be” embereket, arra a kérdésre, hogy készül-e akár konfliktusokat is fölvállalva vezetők, diplomaták elmozdítására, a külügyminiszter-jelölt hangsúlyozta, „szervezetileg és személyileg meg kell újulnia a teljes magyar kormányzati apparátusnak, s a Külügyminisztériummal kapcsolatos szervezeti és személyi kérdések is ebbe a keretbe illeszkednek majd”.

A Martonyi Jánossal készült teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.