A BKV szerdai közleménye szerint mindhárom vezetőnek volt feladata, melyet a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint munkaköri leírásuk alapján végeztek. Mint írták, ezek a feladatok egy 2007-ben végrehajtott átszervezés miatt természetesen a korábbi igazgatói munkakörükhöz viszonyítva változtak.
A közös megegyezéssel a BKV a társaság számára takarékos, és az érintettek számára is elfogadható megoldás elérésére törekszik – tették hozzá a közleményben.
A Népszava szerdai számában az volt olvasható, hogy az autóbusz–trolibusz, a villamos és a HÉV–metró területekért felelős üzemeltetési vezetők még az Antal Attila korábbi vezérigazgató idején végrehajtott átszervezéskor kerültek „légüres térbe”.
A korábbi ágazati üzemigazgatók által vezetett szervezeti egységeket ugyanis megszüntették, de az új struktúrában megfelelő feladatkört nem rendeltek hozzájuk, így munkakör nélkül maradtak, de azóta is a cég alkalmazásában álltak. Így viszont feladat és hatáskör híján gyakorlatilag anélkül veszik fel jelenlegi, csaknem egymilliós havi fizetésüket, hogy munkavégzésre – önhibájukon kívül – nincs lehetőségük – írta a Népszava.
A lap úgy tudja, hogy ennek „rendezésére” a napokban a cég jogászai azt a megoldást javasolták Kocsis István vezérigazgatónak, hogy törekedjen a közös megegyezéssel történő szerződésbontásra, igyekezzen „lealkudni” a vezetőknél a távozásukkor szerződésük szerint nekik járó 14-18 havi végkielégítést.
A Népszava szerint az egyik vezetővel még tárgyalnak, egy másikkal napokon belül megegyezhetnek, a harmadikkal pedig egyelőre nem tárgyaltak, mert betegállományban van.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.