MSZP-elnököt csinálnak a leszerepelt listavezetőből?

A Népszabadság szerint az MSZP a választáson teljesítette a pártvezetés által előre kitűzött célt, ami megerősíti Mesterházy Attila pozícióit, és idővel pártelnök is lehet a párt miniszterelnök-jelöltjéből.

MNO
2010. 04. 13. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap keddi számában azt írták: Mesterházy Attila személye forrásaik szerint továbbra is bírja a meghatározó pártvezetők támogatását. „Ha egyben tudja tartani az erővonalakat, ha élni tud a lehetőséggel, a baloldal meghatározó vezetője lehet a következő négy évben”, mondják többen. A Népszabadság egymástól független, megbízható forrásai biztosak abban, hogy Mesterházy Attilát az MSZP következő – a második forduló után mielőbb összehívott – kongresszusa pártelnökké választhatja.

A nagy kérdés az lehet, hogy Mesterházy „alatt” lesz-e olyan személy, aki képes hatékonyan mozgatni az apparátust – írta a lap, amelynek bennfentes forrásai szerint erre a feladatra Szigetvári Viktor lehet esélyes, aki jelenleg a párt kampányát vezényli. A lap egy interjúban feltette az MSZP jelenlegi elnökének a kérdést, hogy tervezi-e lemondását Dávid Ibolyához hasonlóan, amire Lendvai Ildikó válasza az volt: „Az MDF-nek már nincs mit tennie a választásokkal, szemben az MSZP-vel. Arra törekszünk, hogy a többtucatnyi nyitott körzetben megharcoljunk minden egyes választó bizalmáért. A következő két hétben nekem is ez a feladatom.”

(Népszabadság, mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.