Nagyon úgy látszik, ezt a kormányt tényleg nem érdekli semmi

„Súlyos és orvosolhatatlan mulasztást követ el a magyar kormány, ha nem jelöl civil magyar képviselőt az ENSZ égisze alatt működő Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottságába” – jelentette ki szerdai közleményében Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz). A néppárti politikus nem tartja elfogadhatónak, hogy bár az Országos Fogyatékosügyi Tanács foglalkozott az új jelölt ügyével, eddig mégsem tudott dönteni.

MNO
2010. 04. 07. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöki posztját is betöltő Kósa Ádám emlékeztetett: Magyarország négy éve – a világon másodikként – ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, ezért visszalépés lenne, ha elszalasztaná a képviseletét a nagy presztízsértékű nemzetközi testületben.

„A sikeres lobbizás érdekében május elejéig van értelme új jelöltet állítani, ez pedig a jelenlegi kormány felelőssége. Szégyenletes lenne, ha kiderülne, hogy egy emberi jogi szerződés ratifikálása csak marketingfogás volt” – figyelmeztetett a politikus.

A független szakértőkből álló Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága (Committee on the Rights of Persons with Disabilities – CRPD) a tagállamokban ellenőrzi az ENSZ-egyezmény végrehajtását. A CRPD a nyolcvanadik állam, Franciaország ratifikálását követően idén tizennyolc tagúvá bővül. Tizenkét tagsági hely betöltéséről a harmadik részes állami konferencián döntenek szeptember elején New Yorkban, s emiatt mielőbb meg kell állapodni a jelenlegi magyar képviselő, Könczei György professzor decemberben lejáró mandátumáról is.

„A magyar fogyatékkal élők közössége egységes abban, hogy egy civil szakértő lássa el Magyarország képviseletét” – hívta fel a figyelmet Kósa Ádám. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményben foglaltak teljesüléséről idén Magyarország készít jelentést, miközben a civil szervezetek árnyékjelentést nyújtanak majd be. „Hosszú távú következményekkel járhat, ha az országnak nem lesz képviselete ezen a fontos területen. Ez a jelenlegi kormány felelőssége” – figyelmeztetett Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő közleményében.

(OS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.