Rétvári Bence az MTI-nek pénteken felidézte, hogy március 30-án fordult írásbeli kérdéssel Herczog László szociális és munkaügyi miniszterhez. Azt írta, hogy az ifjúsági törvény előkészítésére az eddig meg nem cáfolt állítások szerint 300 millió forintnál is többet költöttek az elmúlt nyolc évben. A képviselő választ várt arra, hogy pontosan mekkora összeget költöttek külső megbízásokra, milyen munkáért kaptak díjazást a külső megbízottak, mekkora összegről szóltak az egyes szerződések, kik igazolták a teljesítést. Kérte, hogy a szerződések és a leadott tanulmányok másolatait küldjék el neki.
A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a tárca válaszából az derült ki, hogy léteznek ilyen szerződések, csak „nem találják” őket. Erre utal szerinte a miniszter válaszának azon pontja, hogy a rendelkezésükre álló „analitikus nyilvántartások” alapján bekérettek minden olyan ügyiratot, amelynek tárgya az ifjúsági törvény előkészítése lehet, és amelyek külső megbízásokra – tanácsadás, szakértés, normaszöveg-előkészítés – vonatkoznak. A feldolgozó munka után lehet majd válaszolni az összegre vonatkozó kérdésre – tolmácsolta a tárca válaszát a KDNP-s politikus.
Rétvári Bence megjegyezte: bármi van is az anyagokban, az állam számára haszontalanná váltak, hiszen egy civil javaslat került végül a parlament elé. Arról nem beszélve, hogy az ifjúsági törvény teljes szövege már készen volt 2002 legelején – fűzte hozzá.
A KDNP-s politikus kiemelte: a következő kormány számára az elszámoltatást teszi lehetetlenné, ha hetek alatt sem lelhetők fel százmilliós szerződések. Az átadás-átvétel után az átvilágítások eredményessége kerül veszélybe, ha nem lesznek meg a szerződések.
„Nagyon bízom benne, hogy április 11. után ezek a szerződések nem az iratmegsemmisítőben landoltak” – fogalmazott Rétvári Bence.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.