Az SZDSZ kaposvári szervezete fennállásának 20 éves történetét követően megszűnt, mivel annak taglétszáma az SZDSZ alapszabályában foglalt minimális mérték alá csökkent – jelentette be kedden Pintér Lóránd, a párt leköszönő kaposvári elnöke, frakcióvezetője. Pintér szerint az elmúlt napokban a Somogy megyei szervezet több meghatározó tagja nyilvánította ki együttes kilépésével korábban kialakult véleményét.
Döntésüket már 2010. március 13-án meghozták, a nyilvánosság számára annak bejelentését azonban csak a parlamenti választások első fordulóját követően kívánták megtenni. A tagsági viszony megszűnéséről az érintett tagok egységben, közösen határoztak, amelyről hivatalosan értesítették a SZDSZ országos vezetését. Ezzel a lépéssel a volt tagoknak a megyei választmányban, kisebb helyi csoportjaikban, illetve a Kaposvár városi szervezetben betöltött valamennyi funkciója megszűnt, és ezzel az SZDSZ Somogy megyei választmánya is elveszti működőképességét.
A teljes önfeladásért a felelősséget a Retkes Attila elnök nevével fémjelzett pártvezetés viseli, akit csak azért nem szólítunk fel lemondásra, mert már teljesen felesleges – áll Pintér Lóránd közleményében. Ugyanakkor véleményük szerint liberális pártra továbbra is szükség van, mert nem a szabadelvűség értékei kerültek válságba, hanem az azt sikertelenül képviselő párt süllyedt el reménytelenül. A liberálisok kaposvári közgyűlési frakciója azonban az egységét és a működőképességét továbbra is megőrzi.
(sonline.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.