„Osztozunk a lengyel egyház gyászában is”

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek is lerótta kegyeletét a lengyel repülőszerencsétlenség áldozatai, köztük Lech Kaczynski államfő emléke előtt vasárnap Budapesten, a lengyel nagykövetségen – közölte az Esztergom–budapesti Főegyházmegye hivatala az MTI-vel.

MNO
2010. 04. 11. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter kifejezte a püspöki kar és a magyar katolikus közösség együttérzését és szolidaritását a lengyel elnök és kíséretének halála miatt, és kifejezésre juttatta: „Osztozunk a lengyel egyház gyászában is”. A bíboros részt vett azon a misén, amelyen megemlékeztek a lengyel elnöki repülőgép oroszországi katasztrófájáról. A szertartást a lengyel Juliusz Janusz magyarországi apostoli nuncius celebrálta Budapesten, a X. kerületi Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel nemzetiségi plébániatemplomban.

Mint azt a közlemény megemlítette, Erdő Péter korábban fogadta Esztergomban Lech Kaczynskit, aki tiszteletét tette Mindszenty József bíboros sírjánál. A közlemény kitér arra, hogy az esztergom–budapesti érsek szerint „a lengyel közélet számos személyiségének elvesztése éppen olyan fájdalmas, mint azoknak a személyeknek a halála, akik a katyni áldozatok rokonai voltak”. A bíboros hozzátette, „együttérzésünk azért is olyan erős, mert a két nemzet közti barátság, valamint a lengyel és a magyar egyház közötti szolidaritás olyan eszmény, ami Lech Kaczynski tevékenységében is kifejeződött”.

Oroszországban szombaton zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép. Az orosz hatóságok közlése szerint nincsenek túlélők, 96-an haltak meg a balesetben. Az elnökkel tartott a felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben Katynnál kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel központi bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, továbbá számos más állami és kormányzati tisztviselő. Valamennyien a Szmolenszk melletti Katynba tartottak, a kivégzett lengyelek kegyeleti helyére. A tragédiában életét vesztette Tadeusz Ploski tábori püspök, Miron Chodakowski ortodox érsek, a varsó-bielski lengyel ortodox egyházmegye vikáriusa és Roman Indrejczyk, a néhai elnök házikáplánja, valamint Ryszard Rumianek prelátus, a Wyszynski Egyetem rektora is.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.