Répássy: Elképesztő, áldatlan állapotok uralkodtak a HM-ben

A Fidesz szerint mára egyértelművé vált, hogy egyes minisztériumok a „gátlástalan közpénzlenyúlások” helyszínévé váltak. A párt frakcióigazgatója így reagált a Magyar Nemzetben a Honvédelmi Minisztériumról (HM) megjelent pénteki cikkre, és ismételten lemondásra szólította fel Szekeres Imre tárcavezetőt.• Elvesztegetett honvédelem (I.) • Kézről kézre jártak a kenőpénzek a Honvédelmi Minisztériumban

MNO
2010. 04. 16. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet Elvesztegetett honvédelem címmel pénteken indított cikksorozatot, amelynek szerzője – a birtokába került jegyzőkönyvekre hivatkozva – azt írta, hogy az elmúlt években egy jól bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki a honvédelmi tárcánál. A cikk szerint a Honvédelmi Minisztériumban általában öt százalékot kértek vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből. Az így ellopott közpénz kézről kézre vándorolt egészen a minisztériumi felső vezetők irodájáig.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: elképesztő, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodtak a HM-ben, holott éppen e minisztériumban kellene a legnagyobb rendnek lennie. „Az a tény, amely szerint áldatlan állapotok, káosz és bűnszervezetben elkövetett korrupció uralkodott a Honvédelmi Minisztériumnál, azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány teljesen alkalmatlan és méltatlan a feladata ellátására” – mondta. Répássy Róbert közölte: egy ilyen bűnszervezet létrejötte egy minisztériumban a tárcavezető politikai felelőssége, akinek ilyen eset után azonnal távoznia kellene.

A politikus kijelentette: a Fidesz véget fog vetni a közpénzek ellopásának, kormányra kerülése után azonnal el fogja zárni a korrupciós csatornákat, fel fogja számolni az ehhez hasonló bűnszervezeteket, meg fogja szüntetni a BKV-típusú szerződéseket, és visszaszerzi a jogtalanul kifizetett végkielégítéseket. Az, hogy ezt milyen gyorsan és hatékonyan tudják megtenni, a felhatalmazás mértékén múlik – tette hozzá. Arra a felvetésre, miszerint az MSZP szóvivője azt mondta, hogy Szekeres Imre éppen azért marad a helyén, hogy ezeket az ügyeket tisztába tudja tenni, Répássy Róbert úgy válaszolt: „ez vicc”.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) felszólítja a Katonai Ügyészséget, vizsgálja ki, miként jutott a Magyar Nemzet birtokába egy folyamatban lévő büntetőügy jegyzőkönyve – közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel. A minisztériumon keresztül a HM EI Zrt., a tárca legnagyobb vállalata és annak vezérigazgatója közleményben tudatta, hogy a rágalmakat határozottan visszautasítja és cáfolja, egyúttal kijelenti, hogy a szükséges és lehetséges jogi lépéseket megteszi.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.