A Századvég Alapítvány elnöke, az Ybl Klub által szervezett csütörtöki, budapesti konferencián hangsúlyozta: a Fidesz a rendszerváltáskor tapasztalt súlyú kihívások előtt áll, hiszen számos alrendszer átalakításával és a gazdaság új életre keltésével rendbe kell tennie az államot. A Választás 2010 című tanácskozáson kiemelte: ehhez nélkülözhetetlen a politikai felhatalmazás, de a működőképességet nem szabad csupán hatalmi pozíciókra építeni, hanem szélesebb társadalmi konszenzussal kell biztosítani. Stumpf úgy látja, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök már elkezdte ezt a folyamatot a vállalkozókkal, az érdekcsoportokkal és kamarákkal való találkozásaival.
A választások elemzésére kitérve úgy fogalmazott, a Századvég és a Forsense korábbi kutatásaiból arra lehet következtetni, hogy létezik egy „felszíni, strukturális” hasonlóság a jelenlegi Jobbik, illetve a húsz évvel ezelőtt Fidesz generációs alapú szerveződése között. Az Orbán-kormány minisztere szerint a Fidesznek még komoly gondjai lehetnek abból, ha nem tudja magát elég markánsan képviseltetni a fiatalok körében is. Emlékeztetett: a Fidesz stabil választóbázisában tudhatja az aktív szavazók mintegy 60 százalékát, de egy 2008-as felmérés szerint a fiatalok 26 százaléka már a Jobbikkal szimpatizál. Stumpf szerint a Jobbik által megjelenített elitellenesség régóta kimutatható a különböző közvélemény-kutatásokból, mértékét pedig jól mutatja, hogy az 1990-es évekhez képest gyakorlatilag a felére esett a vezető politikusok népszerűsége.
A radikális jobboldali párt támogatottságát növelheti még, hogy a politika „morális zuhanása” mellett a fiatalok számára elmaradt a rendszerváltásban való részvétel élménye – fejtette ki. A Századvég elnöke ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy a Jobbik szavazatgyűjtő-képességének határához ért. Ezt szerinte az is mutatja, hogy egyre több olyan ügy kerül napvilágra, ami a Jobbik eddigi legfontosabb tőkéjét, a párt hitelességét ássa alá.
Hans Kaiser, a rendezvényt támogató Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodavezetője beszédében elsősorban arról szólt, hogy Magyarország gazdasági és politikai megítélését is javíthatja egy Fidesz-kormány, amelynek azonban nem lesz könnyű dolga az „üres kincstár” miatt. Hozzátette: a Jobbik által képviselt szélsőséges erők visszaszorítását a leghatározottabban az elsősorban a keleti országrészekben megfigyelhető „közbiztonsági vákuumnak” a hatalom általi betöltése biztosíthatja.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.