„Kilencszázhúszezer ember van ma munka nélkül Magyarországon, ami 16-17 százalékos rátát jelent. Csakhogy a nyilvántartási szabályok szerint már azt is munkahellyel rendelkezőnek veszik, aki akár napi egy órát dolgozik. Márpedig ebből nem lehet megélni” – így indokolta a KSH által kiadott és a gazdaság szereplői által becsült munkanélküliségi ráta közti különbséget a Duna Televízió reggeli háttérműsorában Szijjártó. Hozzátette: „Nem lehet sikeresnek minősíteni azt a gazdaságpolitikát, amely tizenhat éves rekordra viszi a munkanélküliséget.”
Felvállalható annak az ódiuma, hogy a bürokrácia csökkentése újabb munkanélküliséggel jár? – hangzott a műsorvezető felvetése. A fideszes politikus úgy reagált: nem feltétlenül, sőt egyáltalán nem növeli a munkanélküliséget a bürokrácia visszaszorítása. Érvelése szerint a vállalkozásokra és a polgárokra rakódó bürokratikus terhek csökkentése gazdasági növekedést hoz majd, ami felszívja a munkaerőt. „Legalábbis ez a cél, ez szokott lenni a dolgok normális és logikus menetrendje” – mondta Szijjártó. Hozzátette: nem annyira a létszámleépítés, mint inkább a hivatali munka, az ügyintézés felgyorsítása a cél, így képzelik el a felesleges bürokrácia visszaszorítását.
Gyors pirulák kellenek
A gazdaság helyzetének javításához kellenek majd gyors intézkedések; olyan pirulák, amiket a választások után azonnal be lehet adni a gazdaságnak – mondta a pillanatnyi adatok szerint kormányalakításra esélyes párt politikusa. Szijjártó idesorolta az adócsökkentést, a korrupciós pénzcsapok elzárását. „A BKV-típusú szerződéseket azonnal fel kell függeszteni, mindenfajta tanácsadási, PR- és kommunikációs szerződéseket le kell kapcsolni. A végkielégítéseknél azonnal meg kell nézni, mi jogos, mi nem, hol lehet visszaszerezni a pénzt, enyhíteni a kárt.” Ezekkel az intézkedésekkel milliárdokat lehet spórolni, amit adócsökkentésre, illetve a gazdasági növekedés ösztönzésére – kis- és középvállalkozások támogatására – lehet fordítani.
Készen állnak-e a tervek a hathatós, közérthető és látható számonkérésre, ami sokak elvárása? – hangzott a Hattól nyolcig kérdése. A Fidesz elnöki stábjának vezetője azt mondta: az emberek dühének és csalódottságának egyik oka, hogy „következmények és felelősségre vonás nélkül lehetett tönkretenni az országot”. „Hogy a jövő sikeres legyen, ahhoz le kell zárni a sikertelen múltat. Ehhez pedig hozzátartozik a jogi, politikai és erkölcsi felelősségre vonás egyaránt. Az elszámoltatást alkotmányos, törvényes keretek között, de komoly alapossággal és teljes körűen kell elvégezni. Ha ezt nem tennénk meg, a bűnpártolás esetébe esnénk” – mondta Szijjártó.
(dunatv.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.