Tanácsok az asztalfióknak

Olyan program kommunikációs tanácsaiért fizetett ki 3,2 millió forintot a Nemzeti Hírközlési Hatóság, amely meg sem valósult. Az állami megbízás szerencsés nyertese az a tanácsadó cég lett, amelyik Joav Blumot is képviseli. A MeH nem tartja összeférhetetlennek, hogy az NHH vezetője az a Braun-Rozgonyi Krisztina, akinek a férje az NHH által felügyelt több mint 1500 milliárdos telekommunikációs szektor legnagyobb cégeitől kap megrendeléseket.

Magyar Nemzet
2010. 04. 09. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akadozik az úgynevezett fogyasztói tudatosság program, amelynek kommunikációs tanácsaira 4,65 millió forint értékben kötött megbízást a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A kormányhivatal csaknem egy évvel ezelőtt döntött a program megvalósításáról, s a kommunikációs stratégiáért tavaly ki is fizetett 3,2 millió forintot a Tamara Hagen Cons. tanácsadó cégnek. A program azonban mégsem lehetett olyan fontos az NHH számára, hiszen tanácsokkal felvértezve sem döntöttek eddig a program teljes megvalósítása mellett. Mint Márton György, az NHH szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta: programjuk nem maradt el, a megvalósítás még folyamatban van, erre példaként egy 2008-as konferencia megszervezését hozta fel. A fogyasztók tájékoztatását és a tudatosság növelését célzó akciók előkészítés alatt állnak, több elem pedig már megvalósult – mutatott rá a szóvivő, aki szerint többféle fogyasztói tájékoztatójuk már elkészült.

Az NHH által meghívásos pályázaton kiválasztott Tamara Hagen Cons. a sukorói kaszinóberuházásnál ismertté vált Joav Blumot is képviseli, számos más állami ügyféllel együtt. A tanácsadó cég ügyfélköre igen kiterjedt, jóllehet a társaságot nem egészen három éve alapította többek között Tóth Kamilla, aki korábban Csillag István gazdasági miniszter kabinetfőnökeként dolgozott az SZDSZ által felügyelt Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban. Figyelemre méltó, hogy a tanácsadó cég honlapján az NHH-elnök férjének, Braun Róbertnek cége, a Braun&Partners szerepel első számú közreműködőként.

Braun-Rozgonyi Krisztinát január végén Bajnai Gordon nevezte ki az NHH tanácsának elnökévé, egészen 2013. december 31-ig. Tette ezt annak ellenére, hogy a kinevezett férje, Braun Róbert annak a Braun&Partners tanácsadó cégnek az alapító-tulajdonosa, amelynek megrendelői között az NHH által felügyelt óriáscégek (Antenna Hungária, Vodafone Magyarország, Pannon, Magyar Telekom) is megtalálhatók. Lapunk megkereste a Miniszterelnöki Hivatalt, ahol arról érdeklődtünk, Braun-Rozgonyi kinevezésekor figyelembe vette-e a miniszterelnök a jelölt már meglévő kapcsolatrendszerét. A Kormányszóvivői Iroda válaszában azt közölte: a hírközlési törvény alapján a kinevezéskor nem állt fenn összeférhetetlenség.

Ahogyan arról lapunk korábban beszámolt, a Medgyessy Péter kommunikációs igazgatójaként, majd Gyurcsány Ferenc stratégiai tanácsadójaként tevékenykedő Braun jelenleg a Magyar Nemzeti Banknál kamatoztatja eddig megszerzett tapasztalatait. Braun az SZDSZ kabinetfőnöki pozícióját is betöltötte korábban, mostani megbízásáról Simor András döntött.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.