A megyei internetes oldal kérdésére elmondta, hogy Budapestre költözött, s mivel az utóbbi három és fél évben már valójában inaktív volt, szeretné átadni a helyét olyannak, aki tenni szeretne. Úgy látja, most következett be, amit Orbán Viktor 1998-ban mondott, nevezetesen, hogy az idei országgyűlési választáson több történt, mint kormányváltás. Szerinte is véget ért egy húsz éves korszak, s most valami más kezdődik. Ha nem költözött volna el, ősszel már akkor sem indult volna újra az önkormányzati választáson. A kérdésre, hogy véglegesen felhagy-e a politikával, azt válaszolta, hogy a politika hagy fel azzal a rendszerváltó gárdával, amelynek tagja volt. Nem tart már igényt arra, amit ők képviselnek. Persze, egy politikus soha ne mondja azt, hogy soha, tette hozzá.
Ha valaha még érkezik felkérés, akkor gondolkodik el ezen a kérdésen, de ezt nem tartja valószínűnek. A négyigenes népszavazás óta vett részt a politikai életben, s mint mondta, nagyon jó érzésekkel gondol vissza arra, hogy történelmi idők részese lehetett. A közbevetésre, miszerint a Szabad Demokraták Szövetsége is eltűnőben van, azt mondta, hogy Európában sikereket érnek el a liberális pártok, s ha Magyarországon társadalmi igény mutatkozik a liberalizmusra, akkor lesz párt is. Véleménye szerint hazánkban az emberek legalább 10 százaléka liberális gondolkodású, vagy legalábbis beállítottságú. Mivel Németh Zoltán listás képviselő volt, helyére az SZDSZ Horváth Tibor megyei elnököt, országos ügyvivőt delegálta.
(teol.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.