Tetőzött a Sajó és a Bódva, újabb utakat zártak le

Rekordnagyságú vízállásokkal tetőzött a Sajó és a Bódva is pénteken Észak-Magyarországon – mondta a regionális vízügyi igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője. Már hat út egy-egy szakaszán nem lehet közlekedni a Sajón és a Bódván levonuló árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol három település személygépkocsival megközelíthetetlen – tájékoztatott a közútkezelő társaság megyei ügyelete pénteken. • Árad a Sajó és a Bódva, több település megközelíthetetlen

MNO
2010. 04. 16. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csont Csaba közölte: a Sajó, amelynek teljes hosszára csütörtökön harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, péntek reggel 8 óra körül tetőzött 349 centiméteres vízállással. Ez az eddigi legnagyobb vízszintekhez képest a második legmagasabb érték. Hozzátette, hogy a Bódván az eddigi legnagyobb árhullámot meghaladó vízszinteket mértek: Hídvégardónál 291 centiméterrel tetőzött a folyó 8 órakor.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőben jelenleg is szakad az eső, a településre vezető közút mellett mindkét oldalon áll a víz. Jól látható az eredeti meder, mellette a mezős, szántós részeken terül el a folyó. Szendrőládnál a lakóépületek közelében van már a vízfolyás, az ingatlanokat közvetlenül nem veszélyezteti.

Szalonnán homokzsákokkal próbálják védeni a Bódva közelében lévő házakat, vannak olyan épületek, amelyeknek már a lábazatát mossa a folyó. Szivattyút is elhelyeztek, a tűzoltóság is a helyszínen van. A forgalmat csak fél pályán engedik, ide sorakoztak fel a védekezésben részt vevő járművek, illetve szakemberek.

Utakat zártak le

A Sajó áradása miatt péntek délben zárták le a forgalom elől a sajógalgóci bekötőutat. A községbe személyautóval nem lehet bemenni, miként Tornabarakonyba és Tornaszentadrásra sem, a két településre bevezető utat a Bódva öntötte el péntek kora reggelre. Ugyancsak a Bódva áradása miatt zárták le péntek reggel fél nyolckor a 2629-es számú utat Komjáti felől, ezért Bódvalenke csak Hídvégardó irányából közelíthető meg.

A Sajó áradása miatt nem lehet közlekedni péntektől a Muhi és Köröm közötti úton, a két település között a komp sem jár. Még csütörtökön közölte a közútkezelő társaság, hogy vízátfolyás miatt járhatatlan a Putnok és Borsodbóta közötti, valamint a 26-os számú utat Sajókazával összekötő út.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.