57 millió forintot követel a gyilkosoktól a Szögi család

Megkezdődött az Olaszliszkán meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanár családja által az emberölés elkövetői ellen indított kártérítési per a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon szerdán.

MNO
2010. 05. 05. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az édesapa nélkül maradt négytagú család, valamint a velük egy háztartásban élő három nagy- és dédszülő együttesen 57 millió forint, valamint az összetört gépkocsi utáni 400 ezer forintos kár megfizetését kéri a gyilkosság nyolc elkövetőjétől.

Az emberölésért a három életfogytig tartó fegyházra, valamint az öt 10 és 15 év közötti börtönbüntetésre ítélt rab egyike sem jelent meg a bíróság előtt, s mindössze ketten nyújtottak be írásos ellenkérelmet. Ők sokallták a kártérítési igényt, egyben részletfizetési lehetőséget kértek, ha végül kártérítésre kötelezik őket. Kocsis Ottília tanácsvezető bíró a felperesek és jogi képviselőjük meghallgatása után a tárgyalás folytatását július 14-re napolta el.

A szerdai tárgyaláson Helmeczy László, a Szögi család ügyvédje arányosnak és méltányosnak nevezte a kért kártérítés összegét. Szerinte felbecsülhetetlen a családot ért kár, hiszen a családfő elvesztése az életkörülmények hosszú távú romlását idézte elő, emellett a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság súlyos testi és lelki sérelmekkel járt.

A jogi képviselő az összeg nagyságával kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az egyik elkövető annak idején 100 millió forintos kártérítési pert kezdeményezett az ügyben első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság és ügyészség, valamint a közreműködő bíró és ügyész ellen, mert „lincselésről” beszéltek a tárgyaláson. Helmeczy László úgy vélte, „ehhez képest még alacsony is az 57 millió forint, hiszen egy gyilkosság okozta, bizonyíthatóan jelentős anyagi kárról van szó”.

Az ügyvéd ugyanakkor elismerte, nem lesz könnyű a kártérítést végrehajtani, ha azt a bíróság megítéli, hiszen az emberölésért elítéltek közül korábban sem volt munkahelye senkinek. Fenntartotta azonban a kártérítési igényt, hozzátéve, „a rabkeresetből, vagyontárgyaik értékesítéséből fizetniük kell a károkozóknak”.

A bíróság a testi és lelki sérelmek bizonyítására orvosszakértő bevonását tartotta indokoltnak, s egyben bekérte a kezelések dokumentumait, az azzal összefüggő kiadások összesítését, valamint a következő, július 14-i tárgyalásra a meggyilkolt tanár két gyermekét is beidézte meghallgatásra. A büntetésüket töltő alpereseknek írásos nyilatkozattétellel vagy a személyes meghallgatás lehetőségének biztosításával adott lehetőséget a védekezésre.

Szögi Lajost 2006. október 15-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, gyermekei szeme láttára verték agyon. A tragédia előzménye az volt, hogy a tanár autója előtt egy kislány a társával átszaladt az úton, majd az árok szélén elesett. Szögi Lajos megállt, hogy megnézze, megsérült-e a gyermek, ekkor azonban a vélt baleset miatt a hozzátartozók kirángatták a járművéből és halálra verték.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.