A Hírszerzőhöz menekült az IFUA

A Hirszerzo.hu portált felhasználva, a médiában példátlanul etikátlan módon próbálja magyarázni a bizonyítványát az IFUA Horváth and Patners tanácsadó vállalat, amelyről lapunk és más sajtóorgánumok is kiderítették: az utóbbi években több száz millió forintért kapott állami megbízásokat a BKV-tól kezdve több minisztériumon át egészen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségig (NFÜ), sok esetben közbeszerzési eljárás nélkül. • Súlyos szerkesztői tévedés: bocsánatot kért a Hírszerző a Magyar Nemzettől

Szabó Anna
2010. 05. 07. 12:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Magyar Nemzet helyett is helyreigazítja a lap egyik állítását” címmel közölt írást a Hirszerzo.hu a napokban az IFUA tanácsadó cég állami megrendeléseiről, noha a hivatkozott cikkre vonatkozóan lapunktól az IFUA egyáltalán nem is kért helyreigazítást. Lapunk felkereste az ügyben a Hírszerzőt is, ahol egyelőre nem reagáltak a tanácsadó cég szerződéseinek nyilvános közérdekű adatait tartalmazó leveleinkre.

Az eset azért is döbbenetes, mert lapunk korábbi cikkeiben az egyes minisztériumok, illetve az NFÜ és a BKV üvegzsebében fellelhető IFUA-megbízásokat közölte, ráadásul megkérdeztük a megbízó felet és magát a megbízottat is, sőt a cikkeinkben szereplő adatok az egyes minisztériumi üvegzsebekben is fellelhetők. A Hirszezo.hu-n most igencsak megkérdőjelezhető módon menedéket kereső tanácsadó vállalatot csak az NFÜ 2006 óta összesen 19 alkalommal bízta meg közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, ezt Oravecz Péter, az ügynökség szóvivője levélben ismerte el lapunknak. E szerződések összege mintegy 250 millió forintot tesz ki. Az NFÜ keretszerződéseket is kötött összesen 3-szor 300 millió forint értékben olyan konzorciumokkal, amelyek egyik résztvevője az IFUA, a megbízási határidő ráadásul 2013-ig szól. Nem tudni, az árverseny valójában mekkora lehetett, egy biztos: a szerződésekben szereplő tanácsadói napidíjak 162-től 187 ezer forintig terjedhetnek.





Mint arról lapunk korábban beszámolt, az IFUA-nál jelenleg is munkatárs Jobbágy Valér, aki az NFÜ elődjénél, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál és a Miniszterelnöki Hivatalban is magas beosztásban tevékenykedett. Lapunk megkereste a tanácsadó vállalatot, ahol cáfolták, hogy ez bármilyen szerepet játszhatott megrendeléseik elnyerésénél, azt állítva, hogy Jobbágy révén nem kaptak megbízást. Az egyik 300 milliós szerződés szerint azonban éppen Jobbágy Valért jelöli meg az IFUA kapcsolattartójaként, vagyis ő a projekt egyik vezetője. – A megbízások elnyerésében a két évtizedes közszolgálati tanácsadásban szerzett tapasztalat és a nemzetközi tudás játszott szerepet, nem pedig a személyi összefüggések – jegyezte meg lapunknak a tanácsadó cég. Mint azt lapunk és a Heti Válasz is megírta: az IFUA stábját erősítette Tóth András is, aki 2007-ben távozott a cégtől, és egészen Gyurcsány Ferenc kabinetjének szakpolitikai igazgatóságáig vitte.

A tanácsadói megbízások egyik visszatérő alanyaként az IFUA több nagy szakminisztériumnak nyújthatott szolgáltatásokat az elmúlt években, erről saját honlapjukon referencialistát is készítettek. Az IFUA-ról korábban azt is megírtuk, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság kétszer is kötött velük szerződést, majd többek között a két megbízás közötti átfedés miatt Bencze József rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el. A tanácsadó cég cáfolta, hogy visszaélés történt volna, ám elismerték, hogy végül visszafizették a második megbízás kilencmillió forintos díját „a jó hírnevük érdekében”.

Az IFUA tanácsaiban nemcsak a minisztériumok, hanem az ITD Hungary és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is megbíztak, ám itt sem került sor közbeszerzési eljárások lefolytatására, mielőtt megbízták volna a céget.

– A kiválasztásánál a fő szempont a szakmai tudás, a kompetencia, a meglévő referencia, az államigazgatási tapasztalat és a kedvező ár volt – érvelt lapunk kérdésére Márton György, az NHH kommunikációs vezetője. A hírközlési hatóság jelenlegi vezetője a választások előtt nem sokkal 2013-ig kinevezett Braun-Rozgonyi Krisztina.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.