Mint ismert, Sziebert György volt a BKV első letartóztatott vezetője. A volt jogi igazgatót több mint 10 millió forint kenőpénz átvétele közben érte tetten a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság tavaly decemberben. A BKV-hoz a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airporttól érkezett, ezért járt el ügyében a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság. Vele egy napon vették őrizetbe a Budapest Airport jogi igazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát is. A gyanú szerint Rényi-Vámos és Sziebert a Budapest Airportnál pénz fejében megbízásokhoz juttattak cégeket és ügyvédi irodákat.
A Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának kihelyezett ülésén kiderült, hogy a korrupciógyanús hálózatnak azóta több tagja is előzetes letartóztatásba került. Dúzs József, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság dandártábornoka az ülésen elmondta: eddig nyolc hónapig dolgoztak a korrupciós ügyön, tizenkét fővel szemben indult eljárás, jelenleg nyolc fő van őrizetben. „Reméljük, hogy minél hamarabb sikerül az egész ügyet felgöngyölíteni” – tette hozzá.
Kapcsolatban Hagyó kedvenc ügyvédi irodájával
A gyanú szerint Sziebert György a Budapest Airportnál kidolgozott módszert a BKV-nál is alkalmazta. Őrizetbe vételekor a közlekedési vállalat egyik szerződéses partnerétől vette át a visszaosztott milliókat. A BKV jogi igazgatójaként kapcsolatban állt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes kedvenc ügyvédi irodájával, a Horváth, Dóczi és Lehmann Ügyvédi Irodával (HDL), amelynek egyik alapítóját kedden vették őrizetbe, szintén egy, a BKV-val kapcsolatos ügyben.
Szerződésben az FKF-fel
A Hagyó Miklós által favorizált ügyvédi iroda más fővárosi cégekkel is szerződésben állt, köztük a Fővárosi Közterület-fenntartóval. Az FKF Zrt. vezérigazgatója rendőrségi tanúvallomásában azt állította, a HDL ügyvédi iroda tanácsai alapján szabták a több száz milliós közbeszerzési eljárásokat a politikusok által előre kiválasztott cégekre. Danielisz Béla, a Fővárosi Városrendészeti Bizottság elnöke az FKF korrupciós ügyei kapcsán csak annyit jegyzett meg a Hír Televízió munkatársának, hogy az FKF nem a városrendészeti bizottság hatáskörébe tartozik, hanem a városüzemeltetési bizottságéba. Az MSZP-s bizottsági elnök hozzátette, hogy a hírTV-nek egyébként sem akar nyilatkozni. Mint ismert, a Hagyó által preferált ügyvédi irodánál tartott házkutatásról az MNO számolt be először.
Nem tartja magát bűnösnek az ügyvéd
Nem érzi magát bűnösnek a BKV fénymásolóinak felmérése ügyében Horváth Iván, a rendőrség által kedden előállított ügyvéd. A már szabadlábon védekező ügyvéd szerdán a TV2 Tények című hírműsorának nyilatkozva elmondta: Hagyó Miklóst tizenhárom éve ismeri, de nem vett részt semmilyen törvénytelenségben. „Ebben az irodában van nokiás doboz (...), de abban telefon van” – fűzte hozzá.
A közterület-felügyelet megkülömböztetné magát
A bizottság egyébként elhalasztotta döntést arról a támogatásról, amelyből a Fővárosi Közterület-felügyelet indítana médiakampányt. A közterület-felügyelet propagandájának célja, hogy megkülönböztesse magát a hasonló nevű és a korrupciós ügyekben érintett közterület-fenntartótól.
(hírTV/MNO/mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.