Előállították Hagyó „házi” ügyvédjét + Videó

Előállította a rendőrség kedden H. Iván ügyvédet, aki a gyanú szerint közbenjárt a BKV-val kötendő, fénymásoló készülékek műszaki állapotfelmérésére vonatkozó szerződés létrejöttében.• Házkutatás Hagyó ügyvédjénél + Képriport

MNO
2010. 05. 04. 16:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint az ügyvédet bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt hallgatják ki a nyomozók. A házkutatás során lefoglaltak több számítógépet, illetve papír alapú dokumentumot. H. Iván előállításával a BRFK összesítése szerint 17-re nőtt a BKV-ügyben szereplő gyanúsítottak száma.
A nyomozás eddigi adatai szerint H. Iván közbenjárt a BKV-val kötött szerződés megkötésében és a nyomásgyakorláshoz politikai kapcsolatait is felhasználta. Közreműködött abban is, hogy aláírják a hamis tartalmú teljesítés igazolásokat, aminek alapján a BKV kiutalt 19,2 millió forintot.

A BKV ezt a megbízott kft-nek utalta, a cég akkori vezetője pedig a pénzt átadta egy cseh férfinak. A fénymásolók karbantartására szakosodott vállalkozás a pénzből mindössze 1,1 milliót tarthatott meg. A cseh férfi H. Ivánnal együtt később részt vett a kft. eltűntetésében is. A BRFK szerint a fennmaradó 18,1 millió forint a BKV korábbi – a közleményben meg nem nevezett – vezérigazgatójának végkielégítését egészítette ki. Kocsis István BKV vezérigazgató 2009. szeptember 18-án tett feljelentést a rendőrségen a fénymásolók állapotfelmérésével kapcsolatban ismeretlen tettes ellen. Az Optimismo Kft. által elvégzett felmérésről a Magyar Nemzet 2009 szeptember 7-én számolt be.


(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.