Erdő Péter: A bosszúállás nem motiválhatja az egyházakat

Erdő Péter bíboros, prímás szerint nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás és a keserűség a múltfeltárásban, a történelmi igazság azonban mindig hasznos, ha azt korrekt módon, világosan, a teljesség igényével adják elő.

MNO
2010. 05. 06. 8:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke erről az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című, csütörtökön kezdődött kétnapos, budapesti konferencián beszélt. A bíboros a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös rendezvényén megnyitóbeszédében kiemelte: az egyháztörténet fő célja, hogy feldolgozza, miként tudta az egyház teljesíteni küldetését a különböző korszakokban, például amikor elnyomásban, üldöztetésben volt része, vagy amikor társadalmi konfliktusok pattantak ki.

Erdő Péter hangsúlyozta: „Minden nemzedéknek szembe kell néznie az adott korból adódó kihívásokkal, borzalmas nehézségekkel és szenvedésekkel is”. Mint hozzátette, nem központi kérdés, hogy ki és milyen módszerrel igyekezett nyomást gyakorolni a papokra a kommunista időszakban, de ez is hozzátartozik az egyház mindennapi életéhez, küzdelmeihez és ahhoz, hogy milyen nehéz volt ellátnia fő feladatát ebben a nehéz időszakban.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a történészkonferencián kiemelte, hogy a mai Magyarország viszonyai között nemcsak a jelent, hanem a múltat is igen nehéz bemutatni. Közölte: a múlttal foglalkozók elsősorban a tényeket igyekeznek „feltárni a lehető legteljesebb körben”, ennek pedig akkor tesznek eleget, ha ezt a feladatot „pontosan, tisztán” végzik.

A református püspök evidenciaként említette, hogy Magyarországon a kommunista diktatúra alatt egyházüldözés folyt, és ezt az egyházak anyagiakban, emberveszteségben megszenvedték, és úgy is, hogy „összezavarodott az államhoz való viszonyuk”. Ebben a tekintetben „a megbékélés még nem következett be, pedig mindannyiunk szívének ez a vágya” – fogalmazott.

Bogárdi Szabó István kitért arra: az egyházüldözés a kommunizmusban politikai és szellemi természetű is volt, ez utóbbit azonban a diktatúra megszűnése után, még ma is fel kell dolgozniuk az egyházaknak. Ugyanakkor az éppen fennálló hatalommal megfelelő viszonyt kell tudniuk kialakítani az egyházaknak – jegyezte meg. A püspök azt mondta: „néha az az érzésem, hogy nem akarunk sem az áldozatok, sem a tettesek arcába nézni”, pedig nem szabad elfelejteni azokat, akik „nem hódoltak be, börtönt vállaltak, vagy akár az életüket áldozták”.

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője utalt arra: zsinati határozatban foglaltak állást amellett, hogy megismerjék egyházuk állambiztonsági érintettségét. Ha az egyházak a feladataikat hitelesen akarják ellátni, akkor a múltfeltárásra szükség van – hangsúlyozta, megjegyezve: ennek jegyében jelent meg szerdán történész munkacsoportjuk első kötete, amely módszertani bevezetője ennek a témának.

Rámutatott arra, „ha nem botrányra éhesen foglalkozunk ezzel a kérdéssel, akkor van esély arra, hogy a megbékélés irányába haladjunk”, mert a „bűnbocsánatot, evilági küldetésünket komolyan kell venni”. Mint mondta, „a kádári konszolidáció viszonyai között elveszett az egyértelműség”, sok iratot megsemmisítettek, ezért a tényfeltárás nehezebben megy Magyarországon, mint a keleti blokk más országaiban. Prőhle Gergely örvendetesnek nevezte, hogy más országok történelmét is bemutatják a történészek a konferencián. Kitért arra: ennek a munkának ökumenikus szellemben kell folytatódnia, ami akár „egymás lelki támogatását is jelentheti”.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.