Varga Mihály csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a gazdaság állapota egy jottányival sem lett jobb, mint egy vagy két hónappal ezelőtt. „Aki arról beszél, hogy túl vagyunk a válságon (...), az egész egyszerűen félretájékoztatja az országot. Bajnai Gordon távozó miniszterelnök félretájékoztatja az országot” – hangsúlyozta Varga Mihály, aki a gazdasági adatok közül példaként említette a 16 éves csúcson lévő munkanélküliséget, valamint a költségvetési intézmények magas adósságállományát.
Szólt arról is, hogy az Európai Bizottság jelentése szerint míg tavaly Magyarország a 27 EU-tagállam közül a második volt a kamatkiadások nagyságát tekintve, addig ez idén is alig változott, hiszen Görögország és Olaszország mögött a harmadik helyen áll az ország. Közölte, feltételezhetően rendkívüli intézkedésekre lesz szükség azért, hogy a gazdasági vészhelyzetet el lehessen hárítani. Varga Mihály ezekre példaként a korrupció visszaszorítását, a BKV típusú szerződések azonnali megszüntetését, a végkielégítések felülvizsgálatát hozta fel, de idesorolta az adórendszer átalakítását és az adócsökkentést is, hiszen – mint mondta – ez a munkahelyteremtésen keresztül tudja a költségvetést stabilizálni.
Felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét
Mindenképpen felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét – közölte Varga Mihály csütörtökön Budapesten, emlékeztetve arra, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták. A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt, hogy százmilliárd forintos nagyságrendű adócsökkentésre készül július 1-jétől a Fidesz. A napilap információi szerint egyelőre még nem született döntés a konkrét lépésekről, de három lehetőségről folyik élénk egyeztetés. Az egyik a személyi jövedelemadózás átalakítása.
A lap szerint felvetődött a szuperbruttósítás visszamenőleges eltörlése, ami becslések szerint 250 milliárd forintot is a lakosságnál hagyhat. A szuperbruttósítás visszavonására vonatkozó felvetésre a Fidesz alelnöke tájékoztatóján úgy reagált: ma már nagyon komoly szakértői vélemények mondják azt, hogy a szuperbruttósítás nem vált be, ezért szükség van ennek felülvizsgálatára. Még munkafázisban vagyunk – jegyezte meg. A Magyar Nemzet szerint a Fidesz berkeiben felvetődött másik elképzelés a cafeteriajuttatások adójának eltörlése. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály azt mondta: mindenképpen felülvizsgálják a cafeteria mostani rendszerét.
Emlékeztetett, már a parlamenti vitában is kifejtették, nem értenek egyet azzal a szabályozással, amelyet a cafeteria rendszerével kapcsolatban végül a parlamenti többség elfogadott. A politikus közölte, olyan módosítást szeretnének e területen, amely elsősorban a foglalkoztatást és a munkahelymegtartást szolgálja. Hozzátette, reméli, hogy május végére, júniusra már lesz konkrét előterjesztés ebben az ügyben. Arra a kérdésre, hogy ha lesz változtatás a szuperbruttósítással, illetve a cafeteriával kapcsolatban, akkor ez még idén megtörténhet-e, Varga Mihály úgy válaszolt: csak olyan intézkedésnek van értelme rövid távon, ami azonnal hatályba tud lépni. „Olyan intézkedésekre készülünk a gazdaság területén is, amelyeket már ebben az évben alkalmazni lehet” – jelentette ki.
Egészen döbbenetes dolgot tett Cristiano Ronaldo
