Harrach a keresztényszociális gondolatot kívánja képviselni

A keresztényszociális gondolatot kívánja képviselni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az új parlamentben és a kormányban – közölte Harrach Péter, a párt szerdán megválasztott frakcióvezetője sajtótájékoztatón a Parlamentben.

MNO
2010. 05. 05. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a KDNP szövetségben működik a Fidesszel, hiszen közös a feladat és a felelősség, ugyanakkor sajátos elemeket is hoz ebbe az együttműködésbe. Harrach Péter ezek közül kiemelte a keresztényszociális gondolat képviseletét. Mint mondta, az egészséges társadalom felépítéséért kívánnak dolgozni.

Egy történelmi párt frakciójáról van szó, amely történelmi párt a magyar parlamenti pártok közül a legrégebbi – mutatott rá. Mint mondta, az egészséges társadalom felépítéséért kívánnak dolgozni. Kifejtette: számos kezdeményezésük volt, ami ezt szolgálta, ezek közül megemlítette a családi adózásról, a családok csődvédelméről és a nyugdíjrendszerről szóló indítványokat.

Harrach Péter azt mondta, hogy ezeket továbbra is képviselik. Hozzátette: az a szándékuk, hogy a nagy társadalmi felhatalmazás birtokában nem csak frakció- és pártszövetségen belül valósítják meg az együttműködést, hanem a parlament frakciói között is erre törekszenek majd. A határozott és a felhatalmazásból következő egyértelmű cselekvés jegyében szeretnénk a ciklust „végigszolgálni” – zárta gondolatait Harrach Péter.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.