Horváth Csabának és az MSZP-nek 4, illetve 15 évük volt arra, hogy megvalósítsák programjukat – olvasható a Fidesz szombati közleményében. A budapestiek látják és tapasztalják, hogy az ígéretekből hazugságok és korrupciós ügyek sorozatai lettek – teszik hozzá. Ami az ingyenes BKV-t illeti: ilyen marhaságot utoljára Horn Gyula miniszterelnök mondott a hatalom megtartása érdekében amikor a nyugdíjasoknak ingyen repülőjegyet ígért – szerepel a Fidesz nyilatkozatában. A párt emlékezteti Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet, hogy még alig egy hónapja, amikor Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt szerződésben vállalták, hogy az állam pénzügyi támogatást nyújt a fővárosnak, cserébe a közgyűlés az inflációval megegyező mértékben emeli évente a BKV jegyek árait. Ennyit ér Horváth Csaba szava? – teszi föl a kérdést a Fidesz.
„Nevetséges Horváth kijelentése”
Horváth Csaba ma a BKV ingyenessé tételével kapcsolatban tett javaslata felelőtlen, szakmailag teljesen megalapozatlan és nevetséges – méltó folytatása 2006-os kampányának, amikor a Duna alatti, a folyóval párhuzamos közúti alagút megépítését javasolta – olvasható a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szombati közleményében. A VEKE arra kéri az összes politikai párt képviselőit, döntéshozóit, hogy tekintsék megkésett áprilisi tréfának és ne vegyék komolyan Horváth Csaba javaslatát, ne szálljanak be egy olyan demagógiaversenybe, mely kizárólag a budapesti tömegközlekedés csődbe vitelére és a dugódíj ötletének lejáratására alkalmas.
Az egyesület szerint a BKV ingyenessé tételével összesen 68 milliárd forint esne ki, ez a közlekedési társaság 130 milliárd forintos költségvetésének több mint a fele. Ez a forráshiány a BKV azonnali csődjét, a budapesti tömegközlekedés összeomlását jelentené, ráadásul a tömegközlekedés ma is forráshiányos, a mai árakat megfizető utasait is alig tudja elvinni az öreg járműpark.
„A tömegközlekedés ingyenessé tétele közgazdasági nonszensz, a rendszer finanszírozhatatlanná válik, egy esetleges kizárólag adóbevételekből történő finanszírozás pedig nem csak igazságtalan, de adóemelést vagy a költségvetési hiány növekedését is maga után vonja” – írta a VEKE.
Az egyesület szerint nevetséges az az elképzelés is, miszerint csak a budapesti lakhellyel rendelkezők kapnák ingyenesen a szolgáltatást. Ez azt jelentené, hogy a tömegközlekedésért lényegében senki nem fizetne (hisz a BKV-t rendszeresen használó vidékieknek megérné ideiglenesen átjelentkezni Budapestre), az ellenőrzés és az értékesítés teljes rendszerét azonban továbbra is fenn kellene tartani, például a külföldieknek szóló jegyek értékesítése és ellenőrzése céljából. Ráadásul a már ma is nagyrészt adóforintokból fenntartott fővárosi tömegközlekedés kizárólag a budapestiek számára történő ingyenessé tétele alkotmányossági aggályokat is felvet.
A dugódíj bevezetésével a VEKE eddig is egyetértett, de szerintük ennek feltételei jelenleg Budapesten nem adottak, a Horváth Csaba által ettől remélt 50 milliárd forintos bevétel nagyságrendje pedig irreális. A dugódíj nem pénzbeszedési, hanem forgalomszabályozási eszköz, ami akkor tudja betölteni a funkcióját, ha az autósoknak valós alternatívát kínáló tömegközlekedés és P+R parkolók állnak rendelkezésre. A mai budapesti tömegközlekedésnek sem a kapacitása, sem a szolgáltatási színvonala, sem a járműparkja nem alkalmas a dugódíj nyomán átülő autósok átvételére – írta a VEKE.
(MNO, hírTV, MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.