Kéjelgés: őrizetbe vették a volt miniszter lányát

Egy napig kiadatási őrizetben volt Keleti Györgyi, a Horn-kormány honvédelmi miniszterének lánya, aki ellen üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt európai elfogatóparancsot adott ki egy olasz bíróság – írja a Hirado.hu.

MNO
2010. 05. 04. 1:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség múlt csütörtökön Budapesten őrizetbe vette az aktfotózással foglalkozó Keleti Györgyit. A bíróság azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasította az olasz hatóságok kiadatási kérelmét, mert Keleti Györgyi ellen Magyarországon is folyik eljárás, amelyben az ügyészség áprilisban vádat emelt. A volt miniszter lányát ezért szabadlábra helyezték.

„Az ügyészség által megállapított tényállás szerint a vádlott mintegy másfél éven keresztül lakásokat, apartmanokat bérelt prostituáltak számára különböző olasz városokban, és segítséget nyújtott nekik ahhoz, hogy magukat az interneten hirdessék. Mindezért a prostituáltak rendszeres közvetítői díjat adtak át részére” – mondta a Hirado.hu-nak Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A vádirat szerint Keleti Györgyi Rómába, Milánóba és Firenzébe közvetített magyar prostituáltakat. Összesen tizenkét nő kiutazását szervezte. A gyanú szerint a volt hadügyminiszter lánya intézte, hogy melyik prostituált melyik bérelt lakásba, illetve apartmanba kerüljön, ő szervezte a nők internetes hirdetéseit is, s még a fényképeiket is retusálta.

Keleti Györgyi ügyvédje, dr. Forgács János a Hirado.hu kérdésére azt mondta, hogy védence nem követett el bűncselekményt.

(hirado.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.