A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának szerdán megválasztott új vezetője az Országházban hangsúlyozta: aki a demokráciát a kétharmadtól félti, az a szabad választásokat vonja kétségbe, az emberektől félti a demokráciát.
Mint fogalmazott, a Fidesz nem leváltotta a demokráciát kétharmados győzelmével, hanem belakta azokat a demokratikus kereteket, amelyeket 1989-ben és 1990-ben az akkori rendszerváltó atyák kialakítottak. Szavai szerint a magyar emberek döntésükkel olyan erőt adtak a Fidesz–KDNP számára, amellyel élni, nem pedig visszaélni fognak. Ez az erő a Fidesz frakciója számára két dolgot fog jelenteni: bátor cselekvést az ország megváltoztatására és méltányosságot mindenkivel szemben – tette hozzá.
A nemzeti tehetetlenség helyett a nemzeti együttműködés időszaka következik, amelyben mindenkivel együtt fognak működni, a választók akaratát tiszteletben tartva – mondta, hangsúlyozva azonban: senkinek nem engedik meg, hogy megváltoztassa a parlamenti erőviszonyokat, hogy paktumok szülessenek, és azt sem, hogy az alkotmányos kereteket és a demokráciát feszegesse valaki.
Egyetlen szélsőségnek sem fogunk engedni az erős felhatalmazásunk birtokában – szögezte le. „Nem leszünk mulyák a munka során (...), és nem leszünk dölyfösek akkor, amikor a bizalmat próbáljuk majd meghálálni” – mondta Lázár János.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.