Martonyi az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: a kormány szándéka, hogy kiiktassa az állandó letelepedés követelményét az állampolgárság megszerzésének feltételei közül. Hozzátette, hogy az állampolgárságot továbbra is egyéni kérelem alapján adják majd meg. „Nincs szó arról, hogy automatikusan állampolgárságot adnánk 2, 3 vagy 4 millió magyarnak” – mondta Martonyi János.
A politikus arra is kitért, hogy az intézkedés nem jár a szavazati jog kiterjesztésével, a választásokon továbbra is csak azok a kettős állampolgárok adhatják le voksukat, akik állandó tartózkodási hellyel rendelkeznek Magyarországon.
Vissza kell vonni a szlovák nyelvtörvényt!
Martonyi János szerint az Európai Unió jogelveivel és a szlovák alkotmánnyal is ellentétes a szlovákiai nyelvtörvény, ezért egyes rendelkezéseinek a módosítása vagy a jogszabály visszavonása szükséges. A leendő külügyminiszter azt mondta: a nyelvhasználat korlátozása egy alapvető emberi jog csorbítása. Úgy fogalmazott: „Ennek a kérdésnek az egyetlen kielégítő megoldása az lehet, ha ezek a rendelkezések valamilyen technikával eltűnnek a szlovák jogrendszerből”. Ez jelentheti a nyelvhasználat jogát garantáló kisebbségi törvény elfogadását is – tette hozzá.
Átlátható, világos, jó viszony Moszkvával
Átlátható, világos, jó viszonyt akar kialakítani az új kormány Oroszországgal – jelentette ki Martonyi János kijelölt külügyminiszter a rádióműsorban. Világos beszédre, megbízhatóságra van szükség – mondta a szaktárca leendő vezetője, hangsúlyozva, „nincs szükségünk feszültségforrásokra”. Mint mondta, szükség van az orosz befektetésekre, az orosz piacra. A reményeik szerint sokkal jobb minőségű mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termékeket sokkal nagyobb mennyiségben kellene elhelyezni az orosz piacon.
Ausztriában tetszést arattak a Fidesz tervei
Modell értékű az olaszországi német és a ladin nyelvű kisebbség kettős állampolgársága szempontjából a Fidesz elhatározása, hogy kettős állampolgárságot biztosít a határon túli magyaroknak – vélekedett az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik politikusa szerdán.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.