„Olyan rendszert építünk, amely erőssé teszi az országot, és sikeressé a magyar embereket. Ennek szellemében küldöm jókívánságaimat és nagyrabecsülésemet minden dolgozó, dolgozni vágyó, és munkájával becsületet szerzett nyugdíjas magyar embernek és családjaiknak” – fogalmaz Orbán Viktor ünnepi üzenetében.
Orbán szerint Magyarországnak tehetsége van az értelmes, szép és becsületes munkához, tehetsége van a sikerhez. Ezt be is bizonyította az elmúlt hetekben az egész világ számára – teszi hozzá. A Fidesz elnöke úgy látja, rég nem látott összefogással megdöntöttünk egy rendszert, amely nem becsülte sem a munkát, sem a munkát végző embert. Alapítottunk helyette egy újat: a nemzeti együttműködés rendszerét, amely a munka és a munkát végző emberek megbecsülésére épül – véli Orbán.
„Mi, magyarok történelmünk során többször is megtapasztaltuk, hogy sem az ország, sem polgárainak jövője nem épülhet spekulációra, dologtalanságra vagy semmittevésre” – szerepel a pártelnök nyilatkozatában. Orbán szerint mi, magyarok tudjuk, hogy az embernek munkából lesznek a javai, sikerei, a munka teremti meg önállóságát és függetlenségét, a munka tartást és büszkeséget ad. Éppen ezért a nemzeti együttműködés rendszerében közös érték a munka, és nemzeti ügy az, hogy mindenkinek legyen megbecsült munkája, aki dolgozni akar – mutat rá Orbán. A Fidesz miniszterelnök-jelöltjének ennek jegyében raktuk le a nemzeti együttműködés rendszerének alapjait, és építjük föl azt a következő években.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.