Az MDF elnökhelyettese egyelőre még nem tudja, eladják-e a párt budai székházát. Herényi Károly azt azonban nem titkolja, hogy több ingatlan mellett a munkatársak jelentős részétől is meg kell válniuk. A pártkassza majdnem üres, és a súlyos választási vereség miatt az évi 228 millió helyett csak 50 millió lesz az állami támogatás. Az MDF egyébként a tagdíjbevételekkel, a Megújuló Társadalomért Alapítvány 78,7 tized milliós állami támogatásával és az egyéb hozzájárulásokkal együtt 2009-ben 392 millió forint bevételt könyvelt el, a kiadások azonban 933 millióra rúgtak. Félmilliárd például pusztán eszközbeszerzésre elment. A képviselői irodaházból már biztos, hogy költöznek, hamarosan a névtáblákat is leveszik a korábban a többi között a kisgazdáknak helyet adó irodákról.
Spórolnia kell a középpárttá zsugorodó MSZP-nek is, évi 953 millió helyett „csak” félmilliárd forint állami támogatást kapnak. A normatívával együtt a tagdíjakból és magántámogatásokból összesen befolyó 1,3 milliárd forint kevésnek bizonyult, a több mint 360 milliós többletkiadás egy részét a Gyurcsány Ferenc által vezetett Táncsics Alapítvány fedezte. 2010-től arányosan kevesebbet kap majd a harmadára csökkent parlamenti frakció, sajtóhírek szerint a szocialisták megválnak negyven tisztviselőtől, csökkentik a fizetéseket és szolgálati kocsik sem lesznek.
Egy forint sem jár az SZDSZ-nek
Úgy tudni, az SZDSZ a párt székházát is elhagyja. A liberálisok nemcsak az épülettől váltak meg, közleményükben azt írják, Gizinek, a portát őrző keverék kutyának is új gazdát kerestek. A törpepártnak – mivel nem indult a választásokon önállóan – egyetlen forint állami támogatás sem jár.
(hírTV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.