A párton belüli tisztújítás minél korábbi időpontra helyezését javasolja Mesterházy, mert szerinte ez hasznosabb volna – mondta el az MSZP frakcióvezetője a Ma reggel című műsorban.
Horváth Csaba díjmentes BKV-t érintő ötletéről elmondta: volt egyeztetés a tervről, ami a budapestiek szakmai javaslata volt. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye róla, azt válaszolta, ő nem szakember a kérdésben, ezért nem tudta megítélni a tartalmát, de fontosnak tartja, hogy zöldebb Budapestről folyjon egyeztetés.
Arra a kérdésre, szakembernek kell-e lenni ahhoz, hogy valaki megítélje, van-e erre pénz, Mesterházy igennel felelt. Hozzátette: nem tudja meghatározni, a dugódíjból mekkora összeg folyhat be, és mekkora a jegyárbevétele a BKV-nak. Arra a felvetésre, hogy a BKV körül hónapok óta csak botrányokról hallani, érdemes-e a tömegközlekedési vállalatot érintő javaslattal előállni, Mesterházy kijelentette: nem a BKV-ról van szó, hanem arról, szeretnének egy minőségibb közszolgáltatást nyújtani, parkosítani.
(mtv.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.