Nem múlik el vita nékül a parlamenti pártok egyezkedése

Éles vita alakult ki a parlamentbe jutott pártok képviselői között az ellenzéki jogosítványokról az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről folyó szerdai tárgyalás során. • Hol ülnek a frakciók? Megegyezés született a pártok között

MNO
2010. 05. 05. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vita a bizottsági struktúra kapcsán robbant ki a képviselők között. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője azt javasolta, hogy minden módosító indítványról szavazzon a Ház, azok ne akadhassanak el a bizottságokban, és kezdeményezhessenek politikai vitanapot, illetve vizsgálóbizottság felállítását.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője közölte: a kormánypárt minden a házszabályban meglévő ellenzéki jogosítványt biztosítani fog az ellenzéki pártoknak heti rendszerességgel. Kiemelte azt is: az ellenzéki pártok egymással megállapodhatnak bizonyos ügyekben.

Lázár János többször felhívta a figyelmet arra is, hogy bár eredetileg nem akarták módosítani a házszabályt, az MSZP kérései miatt szükség lenne egy teljesen új szabályozásra. Az LMP is ragaszkodott az ellenzéki jogosítványok deklarálásához, a Jobbik viszont azt közölte, a jelenlegi házszabály alapján kívánnak ellenzéki politikát folytatni.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.