A beszélgetés tartalmát összefoglaló Tényekben – Orbán Viktort idézve – elhangzott: az, hogy pontosan melyik adót és mennyivel csökkentik, attól függ, hogy a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottságnak mi lesz a jelentésében. Arra a kérdésre, hogy az ekho és az eva marad-e, Orbán Viktor úgy válaszolt: „inkább ki szeretnénk terjeszteni”. „Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy milyen adórendszert szeretnénk Magyarországon, akkor a válasz az az, hogy szeretnénk, ha az egyéni vállalkozók, egy bizonyos értékhatár és forgalom alatt dolgozó vállalkozók, azok a lehető legegyszerűbb és a legkönnyebb adózási rend szerint adózhatnának, akár átalányadózással is” – fejtette ki.
A Fidesz elnöke az interjúban – amelyet azután adott a TV2-nek, hogy bemutatta leendő kormányának tagjait – a köztársasági elnök jövőjével kapcsolatban elmondta: pártja képviselőcsoportja a június 28-án esedékes frakcióülésen fogalmazza meg a maga javaslatát. Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy Sólyom László jelenlegi államfő legyen újra a köztársasági elnök, úgy reagált: teljesen nyitott a kérdés.
A PSZÁF-fal és a jegybankkal összefüggésben Orbán Viktor kijelentette: „semmi értelme ebben a pillanatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét összevonni a jegybankkal. Most csak azért, hogy megoldjunk egy személyi kérdést? Most őszintén”. A hírműsorban ugyanakkor elhangzott, hogy Orbán Viktor Simor András jegybankelnökre utalva azt mondta: korábban olyan „üzleti történetek” jöttek létre, amelyek egy-egy pozícióhoz méltatlanok. „Azt mondta: erre a problémára megtalálják a megoldást” – idézte a pártelnököt a Tények.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.