Az elsőfokú eljárásban felmentett Fürjes Juditot bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás miatt egy év próbára bocsátották. A vádlott és védője ez ellen fellebbezett. Kimondták, hogy a korábban magánokirat-hamisítás miatt két év próbára bocsátott Lisztes Emőke büntetését enyhítették, csak bűnsegédként ítélték el, ezért a korábbi két év helyett csak egy év próbára bocsátják. T. Asztalos Ildikó és a másik öt vádlott esetében helybenhagyták a korábbi büntetést.
Tavaly decemberben a Budai Központi Kerületi Bíróság hozott ítéletet az ügyben: a 2007-es szabad demokrata elnökválasztáson leadott hamis szavazatok miatt hét vádlottat ítéltek el első fokon, akkor Fürjes Ildikót felmentették. A bűnösségét végig tagadó T. Asztalos Ildikót, mint elsőrendű vádlottat, akkor bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátották. A bíróság akkori szóbeli indoklás szerint a vádlottak egy része távol lévő küldöttek helyett írt alá és szavazott – köztük nem párttagok is -, más vádlottak – köztük a megyei elnök – pedig ebben bűnsegédként közreműködtek.
Az SZDSZ 2007. márciusi tisztújító küldöttgyűlésének megismételt szavazásán Kóka Jánost választották a párt elnökévé. Kókára 380-an, Fodor Gáborra 367-en voksoltak, míg a fél nappal korábbi voksoláson mind a két jelölt egyaránt 377 szavazatot kapott. Másfél éve az SZDSZ belső vizsgálata után Kóka János azt közölte, hogy T. Asztalos Ildikó négy embert arra buzdított, hogy a másik elnökjelöltre, Fodor Gáborra szavazzon. Ezt akkor T. Asztalos Ildikó a nyilvánosság előtt visszautasította. A belső vizsgálat eredményeként pedig az SZDSZ egy közleményben azt tudatta: „megállapítható, hogy az elnökválasztáson elkövetett szabálytalanságokról Kóka János és stábja, illetve Fodor Gábor és stábja semmit sem tudott”, továbbá, hogy nem bizonyult valósnak az a tényállítás, mely szerint T. Asztalos Ildikó vagy bárki más bármely küldöttet arra bíztatott volna, hogy szavazzon Kóka Jánosra.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.