
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Beterjesztik a kettős állampolgárságról szóló javaslatot is, „amely csak a kettős állampolgárságról szól, mert a magyar állampolgárok választási jogosultságát nem ez a törvény szabályozza, hanem az aktuális választójogi törvény” – hangsúlyozta Kósa.
Kósa Lajos közölte: ezek közé tartozik a kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testületeket érintő indítvány, amely például a Fővárosi Közgyűlés létszámát 35 főben maximalizálná. A Fidesz javasolja azt is, hogy a kisebb parlamenttel összefüggésben jöjjön létre egy paritásos országgyűlési albizottság, amelynek a választási törvény módosításának kidolgozása lenne a feladata. A párt egyebek mellett benyújtja a „három csapás” néven ismertté vált törvényjavaslatát, és szigorítanák a közfeladatot ellátó személyekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények büntetését is.
Beterjesztik a kettős állampolgárságról, valamint a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz kötéséről szóló indítványt, és azt is, hogy csak azok kaphassanak jogosítványt, akik elvégezték a nyolc általános iskolai osztályt. Az indítványok között lesz a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is – ismertette Kósa.
A politikus kérdésre elmondta: a választási rendszerben megtartanák az egyéni szisztémát, és körülbelül a megválasztandók fele lenne egyéni képviselő, a másik fele pedig listás. Az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentésével kapcsolatban azt mondta: ennek lényege, hogy nem fűnyíróelvszerűen, hanem a működőképességet és az ésszerűséget figyelembe véve csökkenjen a létszám – testületenként változó mértékben – a jelenlegihez képest mintegy 40-50 százalékkal. Azt a problémát is szeretnék kezelni, hogy a megyei közgyűlések és a Fővárosi Közgyűlés nem az általuk képviselt választópolgárok számához igazodó testületek – emelte ki a politikus. Ezért – folytatta – a megyei testületek létszáma esetében meghoznak egy minimumot, nagyságuk lélekszámarányos lesz. A Fővárosi Közgyűlés 35 tagú lenne.
A megyei közgyűlések létszámával kapcsolatban kifejtette: 400 ezer főig 20 ezer lakosra jutna egy képviselő, de legalább 15 tagú lenne a testület; 400 ezertől 700 ezerig 20 képviselő lenne, plusz 400 ezer felett 30 ezer lakosonként egy képviselő; 700 ezres lélekszám felett pedig 30 képviselő lenne, 40 ezrenként pedig további egy képviselő. A polgármesterek közvetlen választását megtartanák. A jelenlegi önkormányzati választójogi rendszer logikáját megőriznék: 10 ezer lakosig „egyéni listás” szisztéma lenne, 10 ezer fölött pedig szintén lélekszámarányhoz kötnék a képviselő-testületek nagyságát, és ott vegyes lenne a választási rendszer.
Módosítanák az önkormányzati törvényt is: e szerint alpolgármestert, megyei közgyűlési alelnököt nemcsak a képviselő-testületből lehetne választani, hanem „kívülről” is. Megbízatása akkor szűnne meg, ha azt a testület visszavonja, vagy ha az általa ellátandó feladatok „üres halmazzá” válnak. Azok az alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök és főpolgármester-helyettesek, akik eredetileg nem tagjai a testületnek, nem válnak annak tagjává, és nem is szavazhatnak, viszont teljes körű tanácskozási joguk van – ismertette Kósa. Előírnák ugyanakkor, hogy az említett tisztségek betöltői közül legalább egyet a testület tagjai közül kelljen megválasztani.
Módosítani kell Kósa Lajos szerint a választási eljárási törvényen is, hogy a mostani 72 napos önkormányzati kampányidőszakot 60 napra rövidítsék le. Elképzeléseik szerint ősszel már kisebb önkormányzati testületekre lehetne szavazni.
(MTI)
Városháza-botrány: vádat emeltek négy ember ellen, börtönt kér az ügyészség
Milliárdos számlagyárra csapott le a NAV + videó
"Furcsa érzés" - Egerszegi Krisztina megtörte a hallgatását és kiöntötte a szívét
Közleményt kellett kiadnia a Szentszéknek a konklávé előtti bonyodalmak tisztázására + videó
„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet
Minden elsötétül: óriási áramszünet jön Magyarországon
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
„El kell adni” – a Barcelona szurkolói a bíró mellett a saját játékosukat is hibáztatják
Legendás magyar hajótípus búcsúzik a Balatontól
Berobbant a benzines kanna egy 11 éves kisfiú kezében
Putyin: Moszkva bizalma szertefoszlott
Káosz a Formula–1-es csapatnál, önhatalmúlag cserélt pilótát Flavio Briatore
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.