Akár elő is állíthatják a gyanúsított szocialista Molnár Gyulát

Egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét kedden, továbbá keddre idézte gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét – erősítette meg az MTI információját a főügyészség szóvivője.• Hivatali visszaélés: meggyanúsította Lakost az ügyészség

MNO
2010. 09. 28. 12:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fazekas Géza az ügy előzményeiről elmondta, hogy az egyik XI. kerületi önkormányzati képviselő 2007 októberében tett feljelentést hivatali visszaélés miatt több a Lágymányosi-öböl környékén levő ingatlannal összefüggésben. A Fővárosi Főügyészség a nyomozás lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg, de 2009 decemberében egy ingatlan vonatkozásában az ügy a Központi Nyomozó Főügyészségre került. Fazekas Géza erről azt mondta: olyan személy érintettsége merült fel, akivel szemben a főügyészség jogosult eljárni. A Központi Nyomozó Főügyészség jár el többek között országgyűlési képviselők ellen, így vélhetően Molnár Gyula miatt került át hozzájuk a nyomozás.

Lakos Imre gyanúsításával kapcsolatban a szóvivő azt mondta: a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen. Kifejtette: a cég a XI. kerületben a Dombóvári és a Budafoki út sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak. Az ügyészség álláspontja szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozó hatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.

Lakos panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt. Ügyvédje, Papp Gábor az MTI-nek kora délelőtt azt mondta: törvénysértőnek és alaptalannak találják a gyanúsítást. Az ügyvéd különösnek nevezte, hogy egy 2006-os ingatlanüggyel összefüggésben öt nappal az önkormányzati választás előtt gyanúsították meg Lakos Imrét, aki a Lokálpatrióták Újbudáért Egyesület támogatásával indul az egyik egyéni képviselői helyért.

Idézték Molnárt, de nem jelent meg

Fazekas Géza elmondta azt is, hogy keddre gyanúsítottként idézték Molnár Gyulát, de ő nem jelent meg az ügyészségen, magát előzetesen nem mentette ki. Az MTI-nek arra a felvetésére, hogy Molnár Gyula úgy nyilatkozott, nem kapott hivatalos értesítést, Fazekas Géza általánosságban azt mondta: akkor is szabályszerűnek minősül az idézés, ha „nem kereste” jelzéssel visszaérkezik. Hozzátette: a főügyészség megteszi a szükséges intézkedéseket Molnár gyanúsítottként történő kihallgatására. Ha valaki nem jelenik meg a szabályszerű idézésre, akkor több törvényi lehetőség áll a nyomozó hatóság rendelkezésére az ismételt idézéstől az előállításig bezárólag.

A szóvivő arra a kérdésre, hogy Molnár Gyula és Lakos Imre ügyvédje, Papp Gábor is bírálta az ügyészséget, amiért néhány nappal az önkormányzati választások előtt történt a gyanúsítás, azt mondta: a főügyészség akkor közli a megalapozott gyanút, amikor az megfogalmazódott, ez szeptemberben történt meg, és szeptember közepén küldték ki az idézéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a főügyészség politikai nyilatkozatokra nem kíván reagálni. Az MTI kérdésére, hogy idéztek-e még másokat is gyanúsítotti kihallgatásra az ügyben Molnár Gyulán és Lakos Imrén kívül, Fazekas Géza igennel válaszolt, de további részleteket nem mondott.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.