Alkotmánymódosítás: változhat a legfőbb ügyész jogállása

Kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, amely várhatóan megválasztja a médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottságot, és dönt több, a kormány által előterjesztet törvényjavaslat, köztük egy a legfőbb ügyész jogállását is érintő alkotmánymódosítás sürgős tárgyalásba vételéről.

MNO
2010. 09. 30. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét folyamán a kormány öt törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, amelyek közül négynek a sürgős tárgyalását kéri, amiről hétfőn döntenek a képviselők – közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően.

Elmondta: a kabinet a házbizottságnak jelezte, hogy a megújuló energiával, a hagyatéki eljárással, a kormányhivatalok felállításával és az alkotmány módosításával kapcsolatos javaslatairól kér majd sürgős tárgyalást, és előterjesztést nyújt be a területfejlesztésről is. Az alkotmánymódosítás három témát érint majd: a legfőbb ügyész jogállását, a jogalkotás rendjét, valamint a kormányhivatalok vezetésével kapcsolatos összeférhetetlenséget.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.