Balog: Akik a feszültséget keltik, a problémát mélyítik

A romák sorsáról, a cigányság integrálódásáról tartottak konferenciát csütörtökön Miskolcon. Az Ismét kétharmad című rendezvényen – egyebek mellett – részt vett Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Farkas Flórián, a roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos, a Lungo Drom elnöke, illetve Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő, valamint Ódor Ferenc, a Borsod megyei közgyűlés elnöke.

MNO
2010. 09. 30. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán azt mondta: kedden megalakul a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság, amelyben hat minisztérium képviselteti magát az illetékes államtitkárokkal. A bizottság elnöke ő lesz, társelnöke pedig Farkas Flórián miniszteri biztos, a Lungo Drom elnöke. Úgy fogalmazott: Borsod megye a cigányság szempontjából is a leghátrányosabb terület. Nem a feszültséget kell szítani, hanem együtt kell működni – jelentette ki.

„Tiszta beszédre van szükség”, az együttélés és a közbiztonság kérdéséről is szólni, egyeztetni kell, „de ne sértsük meg senkinek a méltóságát” – tette hozzá. Pontosan tudjuk, hogy azok, akik a feszültséget keltik, a problémát mélyítik, nem a megoldást kínálják – fejtette ki álláspontját Balog Zoltán.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke az október 3-i helyhatósági választás tétjét hangsúlyozta. Azt mondta: a rendszerváltás óta a legfontosabb önkormányzati választásra készül az ország és a cigánytársadalom is. A kérdés az, be tudja-e bizonyítani a cigányság, hogy kitaszítja magából azokat a vezetőket – akik a békés egymás mellett élést is akadályozzák –, akik eddig sem segítették a felzárkózást, a felemelkedést.

A választás tétje az, hogy a cigányság képes-e saját sorsán javítani, azért tenni, felelősséget vállalni – mondta, majd úgy fogalmazott: ez dönti el, lesz-e a magyarországi cigányságnak „holnapja”. Azt mondta: új cigánypolitikára van szükség, a kormányzattal együttműködve. A Lungo Drom az egyedüli szervezet, amely ezt meg tudja valósítani, és soha ennyi képviselőjelöltjük nem volt az országban, mint most – mondta Farkas Flórián.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.