
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Romák nélkül nem lehet egységes és sikeres város Budapest – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a bombariadó után mégis csak megtartott fórumon. Az Országos Cigány Önkormányzat székházába szervezett fórumon Horváth Csaba úgy fogalmazott: őt riasztja Tarlós István „szebb jövője”, a romákkal szembeni „furcsa hozzáállása”, „homofób” nézete, a kisebbségek kirekesztésének hallgatólagos támogatása, és az is, hogy kultúra címen saját maga ízlését vagy annak hiányát akarja „ráerőltetni” az emberekre.
A szocialista politikus érkezése előtt fél órával telefonon értesítették a roma érdek-képviseleti szervezetet, hogy robbanószerkezetet helyeztek el a Dohány utcai épületükben, és a bejelentő szerint az fél 11-kor „robbanni fog”. Bár Horváth Csaba megérkezett a rendezvényre és be is ment az OCÖ dísztermébe, a szervezők és a rendőrség tanácsára kiürítették az épületet és értesítették a tűzszerészeket. A tervek szerint még a délelőtt folymán egy másik helyszínen megtartják a romák élethelyzetével foglalkozó rendezvényt.
A másik meghívott, Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje már kedden közölte: nem vesz részt olyan rendezvényen, vitán, amelyre a demokratikusan megválasztott, parlamentbe bejutott valamennyi párt főpolgármester-jelöltjét nem hívják meg. Szűcs Somlyó Mária, Tarlós István sajtófőnöke az MTI-t szerdán arról tájékoztatta: a főpolgármester-jelölt korábban írásban jelezte a szervezőknek, hogy az LMP és a Jobbik jelöltjét is hívják meg. A szervezők viszont az MTI-nek azt mondták, azért csak az MSZP és a Fidesz–KDNP jelöltjét invitálták, mert ez a két jelölt adta le a legtöbb ajánlószelvényt.
(MTI)
Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást
Nyomon beszél
Kincsvadászok VIP: Itt vannak az első hírek a kulisszák mögül
Sok kicsi túl sokra megy: két országban is búcsúznak az euróérméktől - ki kerekít Európában?
Borzalmas tömegtragédiáról jött hír, sokan meghaltak
Félmilliárd dollárért kelt el a világ legdrágább festménye
Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila
Volt szegedi játékossal erősített az ETO
Ezek a feladatok a magyar érettségin
Ukrajna és a háborúpárti Európa retteghet a román választások után
Trump bejelentést tett a Putyinnal való találkozójáról
A Liverpool futballistája bejelentette, elhagyja a csapatot
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.