Demeter korábban már beszámolt arról, hogy Szilvásy György mutatta be az NBH-nak azt a férfit, akit aztán az NBH foglalkoztatott, és aki több számítógépes rendszerbe is behatolt, és a „fekete úton szerzett” információkat eljuttatta az NBH-nak és MSZP-s politikusoknak. Az MTI kérdésére a politikus elmondta: az albizottság a közelmúltban meghallgatta a hackert, akitől sikerült a főbb kérdésekre választ kapniuk, és aki elismerte a betöréseket. „A férfi az albizottság kérdésére azt mondta, olyan sok helyre tört be, és olyan sok anyagot szerzett meg, hogy ne várjuk el, hogy mindet felsorolja” – mondta a testület elnöke. Hozzátette: egyebekben pedig általános válaszokat kaptak a kérdéseikre, de a beszerzett iratok alapján megalapozottnak tűnnek a férfi által elmondottak.
A testület elnöke hangsúlyozta: fontosabb cél volt a férfi meghallgatása, mint annak sajtónyilvánossága, ezért nem került eddig nyilvánosságra a meghallgatásnak még a ténye sem. A meghallgatásról azonban jegyzőkönyv készült, ami a nemzetbiztonsági bizottság irattárába került. „A hacker által elmondottak lényege bekerül az albizottság jelentésébe is, de mivel a cél az, hogy a jelentés nyilvános legyen, emiatt nagyon sok – egyébként államtitoknak minősülő – részletkérdés rögzítéséről le kell mondanunk” – fűzte hozzá.
A politikus szerint egyébként egy az NBH-ban készült jelentés a bizonyíték arra, hogy a hacker az összegyűjtött információkból egy anyagot készített, amit eljuttatott egy szocialista politikushoz, akivel kapcsolatban volt, azzal, hogy adja oda Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek. Ha jól emlékszem a jelentésre, volt visszaigazolás is – fűzte hozzá. Arról azonban nem tudnak, hogy ez az anyag pontosan mit tartalmazott, az érintett szocialista politikust pedig – aki közvetítőként járt el – nem kívánta megnevezni.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.