Feljelentik a plakátrongálókat

Választási plakátjának megrongálása miatt büntetőfeljelentést tesz a Fidesz Nyíregyházán – közölte Kovács Ferenc, a párt országgyűlési képviselője és polgármesterjelöltje keddi sajtótájékoztatóján a nyírségi nagyvárosban.

MNO
2010. 09. 28. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrök hétfő éjjel értek tetten két férfit, akik a Fidesz–KDNP választási plakátjára feliratot festettek – mondta a politikus. Kovács Ferenc szerint a város utcáit járva egyértelműen megállapítható, mely politikai pártoknak áll érdekükben lejáratni a Fideszt. Kiemelte: sem az MSZP, sem a Jobbik plakátján nincsenek feliratok. A kormányzópárt az erőforrásait programjának és jelöltjeinek megismertetésére, nem a politikai ellenfelek törvénytelen és erkölcstelen lejáratására fordítja – szögezte le a tájékoztatón a politikus.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a plakátrongálási üggyel kapcsolatban elmondta: szolgálaton kívüli rendőrök vették észre a két férfit, akik közül az egyik festékszóróval feliratot fújt egy választási poszterre, míg társa a környéket figyelte. Az egyik rendőr szolgálatba helyezte magát, igazoltatta a két férfit és a járőrök érkezéséig a helyszínen tartotta őket – közölte a százados. Az okozott kár tizenötezer forint, a 22 éves és a 32 éves férfi ellen rongálás miatt indul szabálysértési eljárás.

A szóvivő hozzátette: a tetten ért férfiak azt vallották, azért fújták le a posztert, hogy megbízzák őket a plakátok őrzésével. Egyikük az előző választáskor már végzett ilyen munkát, és azt remélte, hogy a rongálást látva megint megbízzák őket. Olyan feliratot írt fel, melynek jelentésével elmondása szerint nem volt tisztában, de az előző választáskor ugyanezt a feliratot már látta egy plakáton – tájékoztatott Fülöp Gergely.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.