Lassan apadnak a Vas megyei patakok

A vasárnap estig hullott csapadék miatt hosszan tartó tetőzésre és csak lassú apadásra lehet számítani a folyók Vas megyei szakaszán – tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfőn az MTI-t.

MNO
2010. 09. 27. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnap délután hullott csapadék hatására a Répce, a Gyöngyös, a Sorok-Perint patakokon megállt az apadás, a vízszint valamelyest emelkedett, így elnyúló tetőzésre és lelassuló apadásra lehet számítani – közölte Nádor István vízügyi igazgató.

Körmendnél árad a Rába, jelenleg másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Ezen a szakaszon továbbra is állandó figyelőszolgálatot tartanak, a zsilipeket lezárták, a Büdös-ároknál szükség szerint szivattyúzzák a vizet.

Vasvár és Körmend között, valamint Körmend térségében a Rába jobb partján is mezőgazdasági területeket érintő völgyi elöntésekre kell számítani, rövidesen lezárhatják a Molnaszecsőd és Döröske közötti utat is – tájékoztatott Nádor István. A csapadék megszűnésével a vízutánpótlás csökken, így a Gyöngyösön és a Perinten is apadásra lehet számítani. A Pinka magyarországi vízgyűjtőjén lassú apadás tapasztalható – fűzte hozzá az igazgató.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.