Nemcsak válsággal, „válsághalmazzal” áll szemben a világ

Nemcsak válsággal, hanem „válsághalmazzal” áll szemben a világ – mondta Simai Mihály akadémikus egy, az ENSZ-csúcskonferenciával foglalkozó tájékoztatón kedden Budapesten.

MNO
2010. 09. 28. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) professzora, a Magyar ENSZ Társaság elnöke szerint a még mindig tartó pénzügyi válság mellett az elhúzódó élelmezési válság, a klímaváltozás, a szociális problémák és a nukleáris fegyverek által is eredményezett globális biztonsági válság is gondot okoz a világ országainak.

A professzor úgy vélekedett, „lényegében eredményesnek” tekinthető az ENSZ közgyűlése, amelyet a 2000-ben kitűzött úgynevezett millenniumi fejlesztési célokról tartottak.

Az ENSZ meghatározása alapján 2015-ig kell teljesíteni azokat a célokat, amelyek többek között a szegénység és az éhezés visszaszorítását, a nők helyzetének javítását, az alapfokú oktatás kiterjesztését segítik elő. Simai Mihály szerint a célokat részben „meglepően jól sikerült elérni”, mások azonban valószínűleg teljesíthetetlen vállalások.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.