Orbán: Egy lépésben térjünk át egy arányos, egykulcsos adórendszerre

A miniszterelnök álláspontja szerint az országnak egy lépésben és azonnal kellene áttérnie az egykulcsos adórendszerre. Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában közölte azt is, nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások. • „Magyarországnak nem ellensúlyra van szüksége, hanem változásra”

MNO
2010. 09. 28. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pártelnök-kormányfő kifejtette, kezdeményezi majd a kabinetnél, hogy a parlamentnek azt javasolják: egy lépésben és azonnal térjünk át egy arányos, tehát egykulcsos adórendszerre. „Azt gondolom, meg tudom győzni a kormány tagjait, és érzek magunkban elég erőt, hogy utána meggyőzzük a parlamenti képviselők legalább 50 százalékát erről” – mondta. „Szabad fogadni erre, hogy Magyarországon egy ilyen adórendszer lesz januártól” – fogalmazott.

Orbán Viktor kijelentette: nem akar megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folytatni. „Közép-Európa, aztán majd később egész Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét szeretném Magyarországon látni. (...) Ehhez nem passzol a megszorítás” – mondta, megerősítve, hogy nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások. Arra a kérdésre, hogy az energia- és a távközlési szektor számíthat-e a bankadóhoz hasonló teherre, úgy válaszolt: szeptember 30-án, csütörtökön lehet majd látni, hol tart a költségvetés. „Ha úgy látjuk, hogy (...) a költségvetésben szereplő 3,8 százalékos hiány nem tartható, akkor lépéseket fogunk tenni, de ez nem lesz az emberek számára megszorítás” – fogalmazott, míg az energiaszektor és a távközlési szektor esetleges, a bankadóhoz hasonló terhét firtató felvetésre úgy reagált, „ilyen bátran nem szaladnék még előre”.

A kormányfő szólt arról is, hogy az önkormányzatokat úgy, ahogyan most vannak, nem érdemes konszolidálni, a mostani rendszer ugyanis újra fogja termelni a nehézségeket. A kormány abban tud megállapodni az önkormányzati vezetőkkel, „hogyan osszuk meg ésszerűbben a feladatokat az önkormányzatok és a központi kormányzat között” – közölte, hozzátéve: készen áll arra, hogy megfontoljon olyan javaslatokat, amelyek szerint a kormány visszavenne néhány olyan feladatot, amely korábban állami volt, s nem önkormányzati. Példaként említette a népegészségügyi ellátást, az állami egészségszolgáltatásokat és az oktatás területét.

Orbán Viktor megítélése szerint az elmúlt években a központi kormányzat tette tönkre az önkormányzatokat a rossz költségvetéseivel, a hazug számaival, az erőn felüli feladat átruházással. „Ez a múlt, ezen kár siránkozni, rendbe kell tenni az önkormányzatokat. Igen, amikor túl vagyunk a választáson, a nagyobb tételeket jelentő önkormányzatokkal egyenként le fogunk ülni, és megnézzük, hogy mit lehet tenni” – közölte. A vasárnapi önkormányzati választásról szólva kifejtette, az eredmények biztosan befolyásolni fogják a kormány munkáját. Szerinte az átalakítások, a változások tempójáról dönt a mostani választás. Hozzátette, azt is ki fogja olvasni az eredményekből, hogy az elmúlt négy hónapnyi munkáról mit gondolnak az emberek.

Pintér Sándor pénteki nyilatkozatával kapcsolatban – amelyben a társadalmi elszegényedés miatt a bűncselekmények számának várható növekedéséről beszélt a belügyminiszter – Orbán Viktor azt mondta, talán sokakat megleptek a tárcavezető szavai, de akik ismerik Pintér Sándort, azokat szerinte egyáltalán nem lepte meg. „Én örültem annak, amit ő elmondott, mert (...) ez a beszéde arról szól, hogy a megfelelő ember van a megfelelő feladatnál” – emelte ki. Kérdésre válaszolva kijelentette, nem lát okot személyi változtatásra a kormányában. „Nincs itt az ideje annak, hogy személycserékben gondolkodjunk”. Kacsának nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Hernádi Zsolt a Mol éléről a kormányba tartana, a BKV éléről Kocsis István pedig a Mol vezetőjének. Megjegyezte, a Mol élén történő esetleges változtatásokhoz semmi köze sem lehet a kormánynak, mert nincs benne elég részvénye az államnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.