Orbán: Elszánt emberekre van szükség

Elszánt és tettre kész emberek kellenek a helyi önkormányzatokba is – jelentette ki Orbán Viktor kampánykörútjának észak-borsodi, kazincbarcikai állomásán csütörtökön.

MNO
2010. 09. 30. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rákóczi téren több száz ember előtt a miniszterelnök azt mondta: Rizner Józsefnek, a Fidesz–KDNP kazincbarcikai polgármesterjelöltjének sikerült egy kiváló csapatot összehoznia, akik szakemberek, és változást hozhatnak a város életébe.

Utalt a tavaszi országgyűlési választások előtti látogatására, amely, mint mondta, szerencsét hozott neki, és reméli, hogy ő is szerencsét hoz a kazincbarcikaiaknak. Úgy fogalmazott, az október 3-i kazincbarcikai eredmény híre – ha a Fidesz–KDNP jelöltje lesz a város első embere – elterjed az egész országban, hiszen az elmúlt 20 évben az volt az általános vélemény, hogy ebben a városban a szocialistákon kívül másnak „fű nem terem”.

A miniszterelnök szerint az a történelmi lehetőség áll Kazincbarcika előtt, hogy az emberek, a város, a megye és a kormány egy irányba gondolkozzanak. Orbán Viktor szerint a kormány gazdaságpolitikájának fő célkitűzése, a munkahelyteremtés különösen fontos Kazincbarcika számára, ezért a város érdeke a kormánnyal való együttműködés. A miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta, hogy ha gazdaságilag megalapozott tervek születnek a bányák újranyitására, akkor a kormány kész lesz megtárgyalni azokat.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.