Pereskedésre kényszerül a HM, húszmilliárd forint a tét

Beperelte a Honvédelmi Minisztériumot a norvég Kongsberg cég, mert a szaktárca Szekeres Imre volt szocialista tárcavezető jóváhagyásával úgy módosított egy beszerzési megállapodást, hogy nem nyújtott kompenzációt. A társaság csaknem húszmilliárd forint elmaradt bevételt kérhet számon.

Magyar Nemzet
2010. 09. 27. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár húszmilliárd forintos kár is érheti a felek egyikét abban a perben, amely a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a norvég Kongsberg cég között folyik a honvédségnek szállított harcászati rádiókról szóló szerződés módosítása miatt. A per tárgya az, hogy a szaktárca még Szekeres Imre volt MSZP-s miniszter jóváhagyásával kilencről négyezerre csökkentette a társaságtól megrendelt katonai rádiók számát. A módosítás miatt azonban a Kongsbergnek kompenzáció jár, amelyet „a kor igényeit kielégítő termékek és szolgáltatások szállításával kell teljesíteni” – írja a hétfői Magyar Nemzet, melyből többet is megtudhat az ügyről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.