Soltész Miklós úgy fogalmazott: az idős emberek a családok elválaszthatatlan részei, vannak olyan élethelyzetek, ahol ez megszakadt, de egy gyermek felnevelésében nemcsak tudásukkal segíthetnek a nagyszülők, hanem lelki tapasztalatokkal is. Az idősek azok, akik munkájuk, kitartásuk árán, nagyon nehéz időszakokon keresztül fenntartották az országot – hangsúlyozta.
Az államtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy szemléletváltásra van szükség az időspolitikában is. Sokan úgy élik meg az időskort, hogy az a leépülés, az aktív korszak végét jelenti, pedig a sokat megélt emberek – nehézségeik ellenére – átadhatják tapasztalataikat a fiatalabb korosztálynak. Az idősödő társadalom egyre nagyobb terheket jelent majd a következő generációknak, és ha nem változik az eddigi csak pénzügyi szemlélet, nem lehet megoldani ezeket a problémákat – fűzte hozzá.
A szocialisták meg akarták szüntetni júliustól a gáz- és távhőtámogatást. Ha ez megvalósult volna, 960 ezer háztartás – mintegy 2,5 millió ember – élete lehetetlenül el, beleértve a sok idős embert is – mondta. A kormány december 31-ig meghosszabbította a támogatást, és a cél a további támogatás lehetőségének megteremtése a jövő esztendőben is – tette hozzá.
Az idősotthonok tekintetében kitért a gondozási szükségletre – amelynek részeként eldől, ki milyen ápolást igényel –, amelyet eddig az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) vizsgált, ami plusz adminisztratív terheket jelentett az intézményeknek. Emiatt hónapokig üresen álltak idősotthoni ágyak. Ezt a nyáron a kormány megszüntette, ma már az otthonok vezetőinek a felelőssége, hogy kit fogadnak be – magyarázta.
Szólt arról, hogy felléptek az illegális idősotthonok ellen, amelyek bizonytalan helyzetben tartották az idős embereket. Megszüntetik azt a „rossz szocialista gyakorlatot”, amely szerint „az európai uniós pénzek jó része vagy tanulmányokra, vagy konferenciázgatásokra ment el”, ezeket az összegeket elsősorban fejlesztésre fordítják – tette hozzá.
A kötelező magánnyugdíjpénztárak további privatizációját nem fogják engedni: leállítják és felülvizsgálják ezeket, mivel ennek következtében csak idén 370 milliárd forintnál többet kell pótolni a nyugdíjkasszában, mert ez az összeg „elvándorolt” – közölte az államtitkár. Ahhoz pedig, hogy a nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható legyen, meg kell erősíteni a családtámogatási rendszert – jegyezte meg.
Kriza Ákos, a Fidesz miskolci polgármesterjelöltje azt mondta: az a társadalom, amely az időskor bölcsességét elutasítja, nem lehet teljes értékű. Több generáció együttélése már nem része a hétköznapoknak, pedig az idősek tudásának, tapasztalatának társadalomépítő szerepe van – tette hozzá.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.