„Közvetlen felettesem, a zrt. vezérigazgatója, Szenteczky János munkaidőben és munkaidőn kívül is folyamatosan szexuális ajánlatokkal zaklatott, a munkaértekezleteket is több alkalommal erre a célra használta, munkaidőn kívül több este is berendelt a munkahelyemre, arról gondoskodott, hogy ezen alkalmakkor más vezető ne legyen jelen” – emelte ki a csepeli választókhoz címzett levelében a Csevak volt dolgozója.
„Elfogadhatatlan és tűrhetetlen módon több alkalommal éjszaka is becsengetett a lakásomra. A céges levelezést is felhasználta zaklatásomra, rendszeresen küldött leveleket munkaidőn kívül, éjszaka is. Erőteljesen nyomult és különböző módokon visszaélve munkahelyi, illetve más vélt és valós hatalmával megfenyegetett, hogy a családtagom, aki szintén a Csevak Zrt. alkalmazottjaként dolgozott (nyugdíj előtt 4-5 évvel) utcára kerül, amennyiben nem ér célhoz. Feljelentést azért nem tettem, mert védtem a családtagomat” – idézi fel a történteket Németh Mónika.
„Felmondásomat a polgármester úr részére is megküldtem, valamint a Csevak Zrt. felügyelőbizottságának is tájékoztatásként, illetve remélve, hogy mint felettes, a cég felügyeletét gyakorlók kivizsgálják a bejelentésemet. A mellékletekből az is kiderül, hogy miféle válaszok érkeztek hivatalos formában. Gyakorlatilag semminemű valós vizsgálat nem volt, ők egymás között elkenték a bejelentésemet” – írja.
A vagyonkezelő korábbi igazgatóhelyettese végül kiemeli: „Azért fordulok Önökhöz, hogy a közélet minél előbb megtisztulhasson, ne kerülhessen sor hasonló helyzetekre és eljárásokra, hogy az olyan személyből, mint a Csevak Zrt. volt vezérigazgatója, Szenteczky János, ne válhasson se polgármester, se semmilyen közéleti szereplő.”
Miután már képtelen volt elviselni főnöke folyamatos nyomulását, munkahelyi és éjszakai zaklatásait, valamint zsarolását, Németh Mónika 2008. március 3-án rendkívüli felmondást nyújtott be Tóth Mihály polgármesterhez. Az igazgatóhelyettes nem kertelt, és indoklásában egyértelműen fogalmazott: felmondásának oka a vezérigazgató, Szenteczky János általi szexuális zaklatás.
További részletek a Csepel.info oldalán.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.